BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb Siemens-leány a parketten

A Siemens a General Electrichez és az ABB-hez hason­lóan holdingból jobban áttekinthető cégcsoporttá szervezi át magát. Az ipari óriásnál a mérethatékonyság a fő szempont.

Lefelé indultak tegnapi első tőzsdenapjukon a Siemens Energy részvényei Frankfurtban, kora délután félszázalékos mínuszban, 21,5 eurón adták-vették a papírt A Reuters szerint az elemzői konszenzus ennél persze sokkal magasabbra értékeli a gáz- és gőzturbinákat, generátorokat, transzformátorokat és kompresszorokat gyártó új társaságot, amely 90 ezer munkavállalóval kezdte meg önálló életét. A prognózis ugyanis az energiacég részvényesi értékét 21–22 milliárd euróra becsüli, amelyből 28,9–30,25 eurós részvényárfolyam adódna.

Az anyacég a tőzsdeújonc részvényeinek 35 százalékát tartotta meg, miközben 55 százalékot a piac­ra vitt, a fennmaradó 10 százalék pedig a cégcsoport nyugdíjalapjához került. A következő egy-másfél évben a tervek szerint 25 százalékra csökkentik a Siemens AG részesedését. Az új leányvállalatot alaposan ki is stafírozták, hiszen megkapta a szélturbinákat előállító Siemens Gamesa Renewable Energy 67 százalékos részvénypakettjét.

A Siemens AG az energia-üzletág külön cégbe szervezésével folytatja a már évekkel ezelőtt megkezdett profiltisztítást. A jó példa a 2018-ban külön cégbe szervezett, egészségügyi berendezésekre specializálódott Siemens Healthineers tőzsdei szereplése, a 30 eurós kurzussal parkettre kerülő részvények ugyanis két év alatt, idén nyárra 47 euróig kapaszkodtak, bár azóta a járvány második hulláma 10 euróval lejjebb szorította az árfolyamot.

Mindenesetre a Reuters szerint a Siemens Healthineers részvényei könnyedén lepipálták a holding papírjait, amiből az utóbbi is sokat profitált, lévén a Healthliners 79 százalékos tulajdonosa. A cégcsoport vezetése az energiacégtől is valami ilyesmit vár, nyilván hosszabb távon. Eközben a ballasztoktól megszabadított anyavállalat is felértékelődhet, hiszen elemzők szerint eddig mintegy 25 százalékkal fogta vissza részvényei árfolyamát az úgynevezett holdingdiszkont. Egy másik fontos terv, a cég kötöttpályás járműveket és berendezéseket gyártó (mobility) üzletágának a francia Alstom hasonló tevékenységet űző divíziójával való egyesítése, az Európai Bizottság versenyjogi aggályain vérzett el.

Az egyes üzletágak kiszervezését egyébként nemcsak a Siemensnél tartják követendő útnak, hasonló átszervezésen mennek át legfőbb riválisai, a General Electric és a svájci ABB is. A német cég most egy nyugodtabb időszakot szeretne, amikor jelentős, 10 milliárd euró feletti felvásárlásokat nem tervez, inkább kisebb ügyletekre és az egyes vállalatok belső fejlesztésére fókuszál majd. Még az uni­ver­zálisan használható Flender haj­tó­művek divízióját vinné ki egy leánycégbe, de ezen túlmenően több ilyet már nem tervez. A Mobility is az anyavállalatnál marad, amely emellett főként a digitalizációra és üzemautomatizációra, valamint az okosépületekre és az okos­köz­lekedésre koncentrálna.

Visszatérve a Siemens Energyre, a cég nagy kihívások előtt áll az átalakuló energiapiacon. A szénerőművek iránt lecsökkent a kereslet, és lefékeződött a gázturbinagyártás is, noha az utóbbi a Bloomberg Intelligence szakértői szerint megőrzi kulcsjelentőségét a stabil energiaellátásban. A cég részvényei frankfurti tőzsdei források szerint a fundamentumoktól függetlenül is eleinte volatilisan fognak mozogni, mivel a Siemens összes részvényese automatikusan kapott az Energy-papírokból, de bizonyos alapok nem tarthatják meg, mivel nincs benne a DAX-indexben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.