Az élénkülő megtakarítási kedvnek köszönhetően 2,1 százalékkal, 7643 milliárd forintra hízott a befektetési alapok összvagyona szeptemberben – derül ki a jegybank friss adataiból. Eszközértékük ezzel az év eleji szintre erősödött vissza, bő fél év alatt ledolgozva a február végi, március eleji zuhanást. A 158 milliárd forintos állománybővülésből 110 milliárd forintot az új lekötések adtak. A kora őszi szűkmarkú hozamok nyolcmilliárd forinttal gyarapították a befektetések értékét, a devizapárok mozgása ennél jóval bőkezűbben, 40 milliárd forinttal.
A részvényalapok 52 milliárd forint friss forrást szívtak fel, a hozamok azonban ezúttal nem emelték a megtakarítások értékét. A 4,3 százalékkal, 1282 milliárd forintra emelkedő záróállomány ezzel együtt is új történelmi csúcs. A kötvényalapok 40 milliárd forintot vontak be, ez az eddigi legmagasabb vásárlási volumen az idén. Az árfolyamváltozásokkal együtt 3,6 százalékkal növekedett a kategória összvagyona. A hónap végén 1485 milliárd forint pihent ilyen eszközökben, ami három és fél éves rekordnak felel meg. Folytatódott a befektetők körében egyre népszerűbb ingatlanalapok helyreállása is, szeptemberben már idei értékesítési csúcsot jelentő 31 milliárd forint friss forrás érkezett ide. Összvagyonuk a hozamokkal együtt 2,2 százalékkal, 2211 milliárd forintra gyarapodott. A vegyes alapoknál kisebb, nyolcmilliárd forintos tőkekiáramlást mértek, a devizanyereség azonban ellensúlyozni tudta ennek hatását, a kategória összvagyona így érdemben nem változott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.