BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mollal együtt menetelt a BUX

K. T. | Az európai uniós büdzséről és a járványügyi helyreállítási alapról szóló előzetes megállapodás és az Európai Központi Bank kiterjesztett élénkítőcsomagja sem hozott tegnap átütő vételi erőt a piacokra, a nyugat-európai tőzsdeindexek vegyesen zártak. A hazai börze ezzel szemben profitálni tudott a jó hírekből, a BUX az átlagosnál magasabb, 18,1 milliárd forintos forgalom mellett 1,1 százalékkal erősödött, felülteljesítve nyugati társait. A blue chipek a 380 forinton stagnáló Magyar Telekom kivételével szintén feljebb kerültek. Az erősödést a Mol vezette 1,9 százalékkal, a 2016 forinton záró olajpapírt a nyersanyagárak erőteljes emelkedése is segítette, a Brent hordónkénti árfolyama március óta először került 50 dollár fölé. Az OTP 0,9 százalékkal, a Richter pedig 0,8 százalékkal drágult, a bankpapír 12 960, a gyógyszerrészvény 7580 forinton búcsúzott a parkettől. Az Európából érkező jó hírek tovább hajtották a forint kurzusát, az euróhoz képest 0,7, a dollárral szemben pedig 1 százalékot erősödött. A közös európai fizetőeszköz egységéért 354,1 forintot, a dollárért 292,3 forintot kértek piaczáráskor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.