BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több helyen fizethetünk kártyával

Már kétszázezerhez közelít a bankkártya-elfogadó (POS-) készülékek száma – derült ki a jegybank által elrendelt adatrevízió után. Az idei évtől további ugrást mutathatnak majd az adatok, mivel januártól az MNB a külföldi szolgáltatóknak is rendszeres adatszolgáltatást rendelt el.

A korábban ismertnél lényegesen jobb helyzetben van a hazai bankkártya-elfogadói infrastruktúra – derült ki annak a revíziónak az eredményeképp, amelynek keretében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségek változására és az általános pénzforgalmi fejlődési trendekre tekintettel – átalakította a pénzforgalmi szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségét. Míg a korábban ismert jegybanki adatokban a kereskedelmi elfogadóhelyeken lévő bankkártya-elfogadó (POS-) készülékek száma 2018 vége óta visszafogott mértékben, egy számjegyű emelkedést mutatva növekedett, addig a visszamenőlegesen, 2017-ig korrigált, új típusú adatszolgáltatás szerint az elmúlt két év során a kihelyezett POS-készülékek száma negyedévente 11–18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mértéket. Mindennek eredményeképp

a piacon – amelyen korábban arra várt mindenki, hogy elérjük a 150 ezres POS-számot – az év végére szinte biztosan több mint 200 ezer üzemelő készülék lesz majd.

A korrigált adatok szerint 100 ezer forgalomban lévő plasztikra tavaly szeptember végén már csaknem kétezer működő elfogadókészülék jutott – a 2013. év végén még ezer POS jutott 100 ezer kártyára, akkor haladtuk meg a 90 ezres készülékszámot.

A jegybank közlése szerint ráadásul

a mostani adatok az év elején újra nagyot ugorhatnak, miután az MNB csak 2021 elejétől terjesztette ki a külföldi, határon átnyúló szolgáltatókra a pénzforgalomhoz kapcsolódó adatszolgáltatást.

Mindez annak következtében okozhat újabb jelentős változást, hogy az elmúlt hónapokban több új, külföldi szereplő érkezett a magyar bankkártya-elfogadói piacra, s az is változást okozhatott, hogy volt olyan pénzintézet, amely az üzletág egyre komolyabb fejlesztési, szabályozási elvárásai miatt költségoptimalizációs okból a bankcsoport más, külföldi tagjaihoz szervezte ki a bankkártyaüzletágát. Az új típusú adatszolgáltatás révén tehát újabb POS-készülékek kerülhetnek az adatsorokba.

Fotó: Getty Image

A kereskedelmi törvény változása miatt az online pénztárgéppel rendelkező kiskereskedőknek 2021 elejétől biztosítaniuk kell valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget az ügyfeleiknek.

Az elmúlt hónapokban az elfogadásban már korábban dolgozó és a piacon megjelenő új szereplők is az új partnerek felkutatására koncentráltak. Az MNB korrigált adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben 6272-vel bővült a hazai bankkártya-elfogadó kereskedők száma. A revízió azonban ezen a téren a korábbi adatokban nem bővülést, hanem szűkülést jelentett, ami azzal magyarázható, hogy néhány kiskereskedő a korábban a jegybanknak rendesen jelentő hazai partnerét külföldi bankkártya-elfogadó szolgáltatóra cserélte le, amelyekről a jegybanknak csak januártól lesz információja. Emiatt

a 2021-es adatsorokon a működő POS-készülékek számán túl a kereskedői elfogadóhelyek száma is nagyot ugrik majd.

A POS-szám gyors növekedése, illetve a kereskedői számok visszafogott bővülése ugyanakkor azt jelzi, hogy az egyszerre több POS-készüléket üzemeltető kereskedőknél történt a nyilvántartási változás.

Az MNB vizsgálódik

„A jelentős mértékben megújított szerkezetű és szélesebb körű adatszolgáltatások miatt a szokásosnál nagyobb annak a valószínűsége, hogy az adatszolgáltatók a következő negyedévekben visszamenőleges adatrevíziókat hajtanak végre, amelyek érinthetik a most közzétett adatokat is” – jelezte a Világgazdaság megkeresésére az MNB, hozzátéve, hogy az adatszolgáltatási revíziók hátterét a jegybank vizsgálni fogja.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.