BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Centik híján negyvennégyezer pontig menetelt a BUX

Optimista hangulatban telt a kereskedés tegnap a magyar tőzsdén, valamennyi vezető részvény árfolyama emelkedett. Bár az amerikai börzék vezető indexei a nyitás után lefordultak, Budapesten kitartott a jó hangulat. A befektetők a Magyar Telekom osztalékjavaslatára várva jó híreket áraztak, ám mint zárás után kiderült, a telekom cég ezúttal sem volt gáláns a magán­befektetők iránt. Pedig a részvény kurzusa 1,34 százalékkal, 416 forintra nőtt, a 15 forintos osztalék híre miatt azonban ma már eshet a jegyzés. A nap sztárja a 2,4 százalékkal dráguló OTP-részvény volt, a feltörekvő piacokon aktív befektetők egyik kedvenc papírja 13 420 forintig menetelt. Szép számokat várt a piac a Richtertől is, a gyógyszergyári részvény ára 1,7 százalékkal, 8770 forintra nőtt. Majdnem ennyivel, 2198 forintig emelkedett a Mol kurzusa is. A BUX 43 999 ponton zárt, az 1,9 százalékos emelkedéssel lepipálta az európai piacokat. A magyar fizetőeszköz viszont gyengült, estére már 361,4 forintba került az euró a bankközi devizapiacon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.