BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éppen jókor jelent meg a Mastercard a Doppióval

N. L. N. | A Mastercard friss adatai szerint 20 százalékkal nőtt 2020-ban a kártyaelfogadó terminálok (POS) száma Magyarországon, a növekedés az egyik leggyorsabbnak számít Európában. A fizetéstechnológiai cég adatai szerint tavaly év végéig több mint 38 ezer terminál került ki az üzletekbe, sok esetben először téve elérhetővé a kártyás fizetést. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái egyelőre szeptember végéig állnak rendelkezésre, az adatok ott 18 263 darabos növekedést mutatnak 2019 decemberéhez képest.

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a jegybanki statisztika nem teljes, az abban szereplő 118 225 kereskedőhelyen működő 192 220 POS-készülék mellett ugyanis szép számmal lehetnek hazánkban olyan elfogadók, akik nem hazai szolgáltatókhoz köthetők. Ezek adatai csak 2021-től kerülnek majd be az MNB statisztikáiba.

A kártyaelfogadó helyek bővülését jórészt a pandémia által kiváltott ügyféligény-növekedés okozta. Ugyanakkor jókor jött, hogy a Mastercard 2019 végén elindította Doppio nevű, a kártyaelfogadás elterjesztését kitűző, kereskedőtámogató programját. A 2 milliárd forint keretösszegű program célja az, hogy három év alatt megduplázzák a hazai kártyaterminálok számát. A program keretében a kereskedők digitálisan igényelhetnek terminálokat, amelyeket pár nap alatt ki is helyeznek hozzájuk. Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója szerint az év első hónapjában, a téli holtidő ellenére, már 26 pályázat érkezett a Mastercardhoz.

A társaság szerződött partnereinek köszönhetően már mód van arra is, hogy a kereskedő a softPOS technológia révén egy Android rendszerű telefonnal, önálló POS-készülék helyett mobiltelefonos kártyaelfogadással tudja fogadni ügyfelei elektronikus fizetési igényét. A fejlesztés következő lépése, hogy maga a pénztárgép válik kártyaelfogadásra képessé, a softPOS technológia ezt is lehetővé teszi. Így nem kell a kasszánál különböző eszközöket kezelni, a teljes fizetési folyamat egy integrált eszközön zajlik majd – mondta Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.

Debütált a ZEN

A Mastercard a ZEN fintech vállalattal olyan digitális pénzügyi megoldásokat indított el 32 európai országban – köztük Magyarországon –, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók és a vállalkozók számára, hogy könnyen kezeljék a pénzforgalmukat, valamint biztonságosan és kényelmesen fizethessenek érintésmentes fizikai vagy mobiltelefonba telepített digitális fizetési kártyával. A litvániai bejegyzésű ZEN több pénznemű devizaszámlát kínál, amely 35 pénznemben tesz lehetővé jutalékmentes fizetést, emellett a fizetések után az ügyfelek egyedi visszatérítéses kedvezményeket is kapnak. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.