Csúcsdöntéssel kezdték az évet az európai tőzsdén kereskedett alapok (ETF), a Refinitiv Lipper statisztikája szerint az eszközosztály összvagyona januárban először lépte át az ezermilliárd eurós szintet. A szektort az optimista piaci környezet is segítette, a befektetők hangulatát az amerikai elnökválasztást övező bizonytalanságok lezárása és a koronavírus elleni oltások tömegessé válása is kedvezően befolyásolta. A hó végéig 16,3 milliárd euróval 1008,9 milliárd euróra gyarapodó eszközértékhez a hozamok 1,1 milliárd eurót tettek hozzá, a fő húzóerőt ezúttal azonban a friss tőkebeáramlás adta. A befektetők 15,2 milliárd euró értékben vásárolták a tőzsdén kereskedett alapokat, ez csaknem kétszerese az utóbbi 12 hónap átlagos volumenének. Változatlanul a részvény-ETF-ek a legnépszerűbbek, az új megtakarítások döntő része, 12,6 milliárd euró ezekbe a termékekbe érkezett. A kötvényekbe fektető tőzsdei alapokból 1,79 milliárd eurót táraztak be, az árupiaci ETF-ek 700 millió eurós beáramlást könyvelhettek el, az alternatív és az egyéb típusú termékekbe pedig mindössze néhány tízmillió euró érkezett. A jelenlegi piaci kondíciók mellett legfeljebb a készpénz parkoltatására alkalmas pénzpiaci ETF-ekből 300 millió eurót váltottak vissza a befektetők.
A klasszikus befektetési alapokhoz képest könnyebben kereskedhető ETF-ek a kisbefektetők preferenciáiról, aktuális piaci várakozásairól is pontosabb képet adnak. A befektetők ezúttal a globális részvényalapok mellett tették le a voksukat, ide érkezett a legtöbb, négymilliárd euró friss tőke, míg a második és harmadik legnépszerűbb terméknek a feltörekvő piaci részvény-ETF-ek és az amerikai részvényalapok bizonyultak 2,4, illetve 1,6 milliárd euróval. A legkelendőbb nem részvény típusú termékek a kínai kötvényalapok voltak 900 millió eurós értékesítéssel. A részvények felülsúlyozása mellett beszédes az is, hogy az euróövezet vállalatainak papírjaiból válogató ETF-ekből közel egymilliárd eurót váltottak vissza a befektetők, ezek az összes kategória közül a legjelentősebb forráskivonást szenvedték el. Januárban a tíz legrosszabb értékesítésű termék közé tartoztak még a német és a svájci részvény-ETF-ek is, mindezek alapján elmondható hogy a kontinens befektetői inkább pesszimisták a nyugat-európai részvénypiac rövid tavú kilátásait illetően.
Az európai ETF-piac szerkezete továbbra is részvénytúlsúlyos, a kezelt vagyon bő kétharmada, 690 milliárd euró áll ilyen eszközökből, a torta valamivel több, mint egynegyedét pedig kötvényalapok adják. Minden más termékkategória súlya eltörpül az előbbiek mellett, a 4 százalékot kitevő árupiaci ETF-ek mellett a pénzpiaci, vegyes, valamint egyéb termékek együttvéve is csupán néhány milliárdos eszközértékkel rendelkeznek. A szektor a befektetési szolgáltatók szerint is meglehetősen magas koncentráltságot mutat. A tíz legnagyobb szereplő a teljes kezelt vagyon több mint 93 százalékával rendelkezett, a további 39 szolgáltató ETF-jei pedig együttesen is alig 69 milliárd euró eszközértéket tettek ki. Nagyok az egyenlőtlenségek a csúcson is, a piacvezető amerikai BlackRockhoz tartozó iShares 45 százalék feletti részesedése több mint duplája a dobogó alsóbb fokait elfoglaló európai szolgáltatók, a 118 milliárd eurót kezelő Xtrackers és a 77,6 milliárd euró felett rendelkező Lyxor ETF együttes állományának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.