Pénz- és tőkepiac

Milliárdos közbeszerzésekért versenyezhet a 4iG vezette konzorcium

Három konzorciumot hirdetettek ki nyertesként, melyek majd a konkrét beszerzéseken indulhatnak.

Hétfőn piacnyitás előtt tette közzé a BÉT honlapján a 4iG Nyrt., hogy a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. („DKÜ”) a társaság által vezetett konzorcium ajánlatát nyertes ajánlatként hirdette ki.

A keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó szervezetek SAP szoftverlicenceinek megújítására, bővítésére, kiegészítése és kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások teljesítésére vonatkozott.

Az eljárásban három különböző közös ajánlattevői konzorciumot hirdetett ki nyertesként a DKÜ, amelyből az egyik a 4iG vezette konzorcium.

Fotó: Matey István – Hajdú-Bihari Napló / Matey István MI Hajdú-Bihari Napló

A keretmegállapodás keretösszege nettó 14 800 000 000 forint.

A keretmegállapodás nem biztosít automatikus megrendeléseket, az intézményi igények alapján az egyes konkrét beszerzések újra versenyeztetésre kerülnek a keretmegállapodásban résztvevő konzorciumok között.

A keretmegállapodás időtartama a hatálybalépésétől számított 24 hónap, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig tartó időtartam. A keretmegállapodás időbeli hatálya a DKÜ erre vonatkozó döntése alapján egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal hosszabbítható.

A 4iG a nyitás után, 80 milliós forgalommal, 2 százalékot emelkedett a hírre.

DKÜ 4iG
Kapcsolódó cikkek