Pénz- és tőkepiac

Rekordhalmozás a tőzsdeüzemeltetőknél

A járványhelyzetben megugró részvényforgalom jelentősen javította a térség börzéit működtető társaságok tavalyi eredményét. Rekordok dőltek a varsói és a bukaresti parketten is.

Kedvező előjel a papírjainak börzei bevezetését tervező Budapesti Értéktőzsde (BÉT) számára, hogy a környező országok részvénypiacait működtető vállalatokon nem fogott ki a koronavírus-járvány, sőt, még profitálni is tudtak a volatilitásból és a fokozódó befektetői aktivitásból.

A BÉT papírjai a hírek szerint várhatóan 2022-ben érkezhetnek meg a parkettre,

a kelet-közép-európai térség meghatározó tőzsdeüzemeltetői közül a bukaresti, a varsói, a zágrábi és a szófiai papírjait viszont már most is jegyzik a tőzsdén, éves beszámolóik­ból pedig az is kiderül, hogy tevékenységük még a pandémia árnyékában is igencsak kifizetődő volt.

A régió legnagyobb nyilvános pia­cát, a Varsói Értéktőzsdét működtető GPW csoport minden eredménysoron két számjegyű bővülést regisztrált.

A csaknem 91 millió euró árbevétel és az 50 milliót meghaladó EBITDA egyaránt új csúcs a GPW történetében, az előbbi 16, az utóbbi 12 százalékos bővülés. A profitsoron ugyancsak kiemelkedő, 34 millió eurós eredményt szállított a társaság, csaknem negyedével felülmúlva az egy évvel korábbit. A remek eredmény nem független a helyi részvénypiacot övező nyüzsgéstől. A varsói börzén tavaly összesen 66,88 milliárd euró értékben kötöttek üzletet, ami bő másfélszerese a 2019-esnek, és egyben rekord a régió legmeghatározóbb piacán. A lengyel lakossági befektetők 2009 óta nem látott mértékben tódultak a parkettre, súlyuk a kereskedésben egy év alatt csaknem a duplájára nőtt, a forgalom negyedét ezzel már ők adták.

Szép eredménnyel koronázta meg fennállásának 25. évfordulóját a Bukaresti Értéktőzsde (BVB) is,

ahol minden eddiginél több pénzt, 3,77 milliárd eurónak megfelelő összeget vittek parkettre a piaci hullámokat meglovagoló befektetők, 25 százalékkal túlszárnyalva a korábbi, 2007-es csúcsot. A részvényéhség a BVB bevételeit is fellendítette, a kereskedési üzletág forgalma 35 százalékkal ugrott meg, de a különböző szolgáltatásokon és adminisztrációsdíj-bevételeken is jól kerestek. A társaság összforgalma így bő ötödével, 42,2 millió lejre nőtt (1 lej 75 forint), miközben az üzemi eredményhányad is javult. Saját befektetései azonban a pandémia alatt nem fialtak jól, a pénzügyi műveletek eredménye kevesebb mint felére apadt, így végül a 2019-estől 7 százalékkal elmaradó, 6,26 millió lej profitot termelt a BVB.

Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

A Zágrábi Értéktőzsde bevételei 5 százalékkal, 26,3 millió kunára (1 kuna 48,28 forint) nőttek, amihez már az októberben elindított ETF-piac is hozzájárult.

A többletbevétel főként jutalékokból és tagdíjakból, valamint a tőzsdei forgalomban tartási díjakból folyt be az operátor kasszájába, az informá­ciós szolgáltatások iránt viszont nem nőtt a kereslet. Pénzügyi tevékenységének eredménye a harmadára zsugorodott, a működési költségeit viszont eközben 5 százalékkal tudta csökkenteni. A szorosabbra húzott nadrágszíj és a magasabb bevételek nyomán az adózott profit több mint duplájára, 2,15 millió kunára hízott.

Hasonló trendekről számolt be a Bolgár Értéktőzsde (BSE) is, amelynek bevételei csaknem ötödével, 12,4 millió levára híztak (1 leva 187,32 forint).

Ugyan a BSE csoport forgalmának döntő részét az áramkereskedelem adta, a befektetési termékek forgalmából és az információs szolgáltatásokból származó bevételek bővülése is tartotta a lépést a legnagyobb szegmenssel. A többletbevételek révén a szófiai társaság működési eredménye és adózott profitja is 60 százalékkal ugrott meg, ez utóbbi 4,4 millió levára rúgott.

Varsói Értéktőzsde tőzsdeüzemeltetők eredmény Bukarest Zágráb bolgár tőzsde pandémia részvényforgalom
Kapcsolódó cikkek