Pénz- és tőkepiac

Az OTP eddigi legnagyobb üzletét ütötte nyélbe

Az OTP Bank adásvételi megállapodást írt alá az Apollo Global Management leányvállalatai által menedzselt befektetési alapok 80 százalékos és az EBRD 20 százalékos tulajdonában álló Nova KBM megvásárlásáról.

A Nova KBM, mérlegfőösszege alapján, a 20,5%-os piaci részesedésével Szlovénia második legnagyobb bankja. A bank a szlovén pénzügyi piac meghatározó szereplője, a lakossági szolgáltatások és a kisvállalkozások mellett teljeskörű banki szolgáltatásokat nyújt a közép- és nagyvállalatoknak is. A vételárat a felek megállapodásuk alapján nem hozzák nyilvánosságra. A Reuters korábbi cikke szerint azonban a Nova körülbelül 1 milliárd euróért kelhet el. Ez könyv szerinti értéknek felel meg. Tavaly 211 millió eurós adózott eredményt ért el a szlovén pénzintézet.

Fotó: Shutterstock

A bank megvásárlása az OTP Csoport történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója, amelynek eredményeképpen Szlovéniában is piacvezetővé válik a bankcsoport. A tranzakció pénzügyi lezárására a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzését követően várhatóan jövő év második negyedévében kerül sor.

A Nova KBM – amelynek jövedelmezősége a korábbi éveket is figyelembe véve folyamatosan stabil volt – 2020-ban megvásárolta a szlovén bankpiac harmadik legnagyobb szereplőjét, az Abanka-t, a két bank integrációja tavaly decemberben zárult le. A mostani, eurózónán belüli tranzakció kiemelkedő az OTP Csoport történetében, jelentőségét mutatja, hogy a Nova KBM megvásárlását és a tranzakció lezárását követően az OTP (az SKB és a Nova KBM tulajdonosaként) piacvezetővé válik mind hitel-, mind betétállomány tekintetében a szlovén bankpiacon, közel 30 százalékos részesedéssel.

A tranzakció pénzügyi zárására várhatóan 2022 második negyedévében kerülhet sor a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzésének függvényében.

Eddig is hatalmas lehetőségként tekintettünk szlovéniai jelenlétünkre, és az OTP Csoport stratégiájának megfelelően 2019-es piacra lépésünk óta kerestük a további növekedési lehetőségeket az országban. Akkor a szlovén bankszektor negyedik legnagyobb szereplőjét, az SKB Bankot vásároltuk meg, amelyet azóta sikeresen integráltunk az OTP Csoportba. A most bejelentett újabb tranzakcióval az OTP Bank meghatározó, első számú szereplő lesz a szlovén pénzügyi piacon. A Nova KBM megvásárlásával tovább tudjuk erősíteni az OTP Csoport amúgy is kiemelkedő stabilitását és profittermelő képességét, miközben minden versenytársunknál gyorsabban növekszünk. Ez a folyamat nem szakad meg, jelenleg is vizsgáljuk további akvizíciók lehetőségét a régióban

– nyilatkozta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az OTP Bank az egyik legaktívabb hitelintézet az európai akvizíciós színtéren. A 2008-as válságot követően, 2014-ben kezdett újabb tranzakciók eredményeként mostanáig összesen 9 országban 11 pénzintézet, illetve banki portfolió megvásárlását jelentette be, majd zárta le a bankcsoportba történő sikeres integrációjukat az OTP Bank. Szlovénia mellett olyan új országokba is belépett, mint Albánia és Moldova. Ezzel az egyedülálló akvizíciós teljesítménnyel az OTP Csoport a kelet-közép-európai régió legaktívabb bankpiaci konszolidátorává vált, Magyarország mellett piacvezető pozíciót ért el a bolgár, szerb és montenegrói piacokon, és érdemben erősítette a külföldi csoporttagok profit-hozzájárulását.

Az OTP Csoport jelenleg 11 országban biztosít univerzális pénzügyi szolgáltatásokat több mint 16,3 millió ügyfelének, közel 1500 egységből álló bankfiók-hálózattal rendelkezik, munkavállalóinak száma 38 ezer.

vállalatfelvásárlás OTP Bank Nyrt.
Kapcsolódó cikkek