Egy kamatemelést már beárazott a forintpiac
A mai kereskedésben a kamatdöntés bejelentését követően gyengülni kezdett a forint, de a közlemény erős üzeneteinek hatására visszaerősödött – mondta Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője.
Szerinte a piaci szereplők egy kamatemelést mindenképpen beáraztak, a hosszabb távú mozgás a következő hetek jegybanki kommunikációjától függ majd.

Az elemző emlékeztetett rá, hogy Virág Barnabás MNB-alelnök múlt heti nyilatkozatát követően begyorsult a hazai fizetőeszköz erősödése, viszonylag hosszú távú támaszok kerültek letörésre az euró-forint árfolyamában.
Az euró-forint következő, hosszabb távon is releváns szintje 344-nél húzódik, azonban rövid távon már extrém túladottság mutatkozik.
Amennyiben sikerülne tartósan a 348,11-es szint felett megkapaszkodni, könnyen korrekciós hullám indulhat, melynek során 353,27-nél adódna az első fontosabb Fibo-szint – tette hozzá Varga Zoltán.


