BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő bevétel és EBITDA mellett javuló Opus-profit

A Covid-korlátozások miatt elsősorban a turisztikai szegmens szenvedett – derül ki az első negyedéves gyorsjelentésből.

Közzétette a mai tőzsdezárás után első negyedéves konszolidált beszámolóját az Opus Global. A holding összes működési bevétele 4,55 százalékkal 45,7 milliárd forintra csökkent, éves bázison. A költségek ugyanakkor 8 százalékkal 46,5 milliárd forintra emelkedtek. Visszaesés következett be EBITDA soron:

a tavaly még 10,7 milliárd forintos eredmény 2,8 milliárd forintra olvadt, a lemorzsolódás 74 százalékos volt. Ezek után a tavaly első negyedévben még 4,8 milliárd forintot kitevő üzemi eredmény – 855 millió forintos – negatívba fordult.

Némi gyógyír, hogy pénzügy soron 9,5 milliárd forint pozitív eredményt realizált a vállalatcsoport. Végül, az adózott eredmény 202 százalékos növekedés után 8,2 milliárd forint lett.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

A negyedév végén a 678,5 milliárd forint volt a mérlegfőösszeg, míg a saját tőke 265,5 milliárd forintot tett ki. A gyorsjelentésben kiemelték, hogy az eredménykimutatás nem tartalmazza az energetika-szegmens profitszámait, mivel a TIGÁZ-csoport akvirálása csak a negyedév utolsó napjával valósult meg, így ettől az időponttól a megvásárolt társaságok első negyedéves eredménye még nem javíthatta az Opus csoport profitját, a mérlegbe viszont bekerültek a megvett vagyonelemek.

A fentieken túl az első negyedév eredményességét támasztja alá – írja a jelentés –, az is hogy a cégcsoport konszolidált EBITDA-mutatója annak ellenére múlta felül a 2,8 milliárd forintot, hogy a turizmus divízió tevékenysége a minimálisra korlátozódott.

Az építőipari szegmensnél az apportkor kimutatott szerződésállományokhoz kapcsolódó, elszámolt értékcsökkenést az első negyedévben (az IFRS sztenderdnek megfelelően) 1,7 milliárd forint értékben mutatták ki, a tétel sokat rontott az üzemi eredményen.

A cégcsoport a pénzügyi eredmény soron elszámolt több, mint 9,5 milliárd forintos nyeresége egyrészt ez év januárjában megvásárolt és a likvid befektetések közé sorolt Jarlene Energy Kft.-ben lévő 100 százalékos üzletrészének eladásakor realizálódott, másrészt a TIGÁZ-csoport megvásárlásakor keletkezett badwillhez volt köthető, 5,5 milliárd forint értékben.

Az első negyedévi összes működési bevételből az ipari termelés szegmens adta a legnagyobb részarányt, 58 százalékot, a mezőgazdaság és élelmiszeripar 40-et, míg a turizmus szegmens a pandémiás környezetben a szigorú egészségügyi előírásoknak megfelelve, szinte nem fogadhatott vendégeket, így csak 2 százalékos bevételt tudott generálni a tavalyi első negyedévben teljesített 13 százalékos részesedésével szemben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.