Pénz- és tőkepiac

Várja a trón az osztalék-arisztokratákat

Az amerikai gazdaság kilátásai egyre jobbak, erősen megkezdődött a kilábalás – írja a Figyelő. Ez azt is jelenti, hogy a hagyományosan nagy osztalékot fizető cégek is visszatérhetnek korábbi stratégiájukhoz,

főleg, hogy a szabályozó hatóságok is feloldották az ezzel kapcsolatos, korábban bevezetett korlátozásokat.

Március első két hetében az osztalékrészvényeket bevásárló alapokba már nettó beáramlást tapasztaltak – szemben az előző hónapok trendjével. Az ilyen adatokat gyűjtő EPFR a múlt szerdán végződött héten az osztalék-alapokba 675 millió dollár áramlott.

A trend különösen erős az észak-amerikai részvénypiacokon.

Május utolsó három hónapjában legalább havi 1 milliárd dollár volt a beáramlás. A június 2-án végződött héten azonban már ez heti 700 millióra emelkedett. Az S&P 500-as index kosarában szereplő vállalatok közül körülbelül negyvenen függesztették fel oszatlékfizetéseiket, közülük nagyjából egy tucat már visszaállította ezt – derül ki az S&P Dow Jones Indices elemzéséből. A várakozások szerint az index kosarába tartozó cégek átlagosan 5 százalékkal emelik az idén osztalékukat.

Ezzel párhuzamosan az úgynevezett “osztalék arisztokraták” árfolyama is gyorsabban emelkedik, mint a benchmakr S&P 500. arisztokratáknak a hagyományosan bőséges osztalékot fizető cégeket nevezik, 65 ilyen van. Ők az elmúlt 25 évben szinte folyamatosan emelték a részvényesek között szétosztandó hasznot, az idén a várakozások szerint csaknem 17 százalékkal. Ez négy százalékponttal magasabb, mint az S&P 500 átlagának növekedése az idén. Az “arisztokraták” árfolyamnövekedése 2018 óta folyamatosan veri a benchmarkot.

Fotó: Johannes EISELE / AFP

Az alábbi lista az osztalék arisztokratákat tartalmazza, zárójelben, hogy hány éve emelik folyamatosan az osztalékokat.

  • Genuine Parts (GPC) – 65
  • Dover (DOV) – 64
  • Emerson Electric (EMR) – 64
  • Procter & Gamble (PG) – 63
  • 3M (MMM) – 62
  • Cincinnati Fin. (CINF) – 60
  • Coca-Cola (KO) – 58
  • Johnson &Johnson (JNJ) – 57
  • Lowe’s Companies (LOW) – 57
  • Colgate-Palmolive (CL) – 57
  • Hormel Foods (HRL) – 54
  • Federal Realty Inv. Trust – 52
  • Target (TGT) – 52
  • Stanley Black & Decker (SWK) – 52
  • Sysco (SYY) – 50
  • Becton Dickinson (BDX) – 48
  • Leggett & Platt (LEG) – 48
  • PPG Industries (PPG) – 48
  • W.W. Grainger (GWW) – 48
  • Kimberly-Clark (KMB) – 48
  • PepsiCo (PEP) – 47
  • VF (VFC) – 47
  • AbbVie (ABBV) – 47
  • Nucor (NUE) – 47
  • S&P Global Inc. (SPGI) – 47
  • Abbott Laboratories (ABT) – 47
  • Wal-Mart Stores (WMT) – 47
  • Consolidated Edison (ED) – 46
  • Illinois Tool Works (ITW) – 45
  • Archer-Daniels Midland (ADM) – 45
  • Automatic Data (ADP) – 44
  • Walgreens Boots (WBA) – 44
  • McDonald’s (MCD) – 44
  • Pentair (PNR) – 44
  • Clorox (CLX) – 42
  • Medtronic (MDT) – 42
  • Sherwin-Williams (SHW) – 42
  • Franklin Resources (BEN) – 40
  • Air Products & Chemicals – 38
  • Aflac (AFL) – 38
  • Cintas (CTAS) – 37
  • Exxon Mobil (XOM) – 37
  • Brown-Forman (BF.B) – 36
  • Atmos Energy (ATO) – 36
  • AT&T (T) – 36
  • T. Rowe Price (TROW) – 33
  • McCormick & Co. (MKC) – 33
  • Cardinal Health (CAH) – 33
  • Chevron (CVX) – 33
  • General Dynamics (GD) – 28
  • Ecolab (ECL) – 28
  • Linde PLC (LIN) – 27
  • People’s United Financial (PBCT) – 27
  • Roper Technologies Inc. (ROP) – 27
  • Realty Income (O) – 27
  • A.O. Smith (AOS) – 26
  • Caterpillar Inc. (CAT) – 26
  • Chubb Ltd (CB) – 26
  • Raytheon Technologies (RTX) – 26
  • Otis Worldwide (OTIS) – 26
  • Carrier Global (CARR) – 26
  • Essex Property Trust (ESS) – 26
  • Expeditors Internatioinal of Washington (EXPD) – 26
  • Ross Stores (ROST) – 26
  • Albemarie (ALB) – 25
  • Amcor PLC (AMCR) – 25
  • (2020. júliusi állapot)

    tőzsde osztalékhozam Amerika Wall Street
    Kapcsolódó cikkek