Pénz- és tőkepiac

Kiléphet a sávból az OTP részvény árfolyama

Az elmúlt héten az S&P 500 index  ismét új csúcsra emelkedett, ezzel korábban nem járt területre ért a jegyzés. A Fibonacci korrekciós szintek alapján a következő ellenállás 4482 pont közelében helyezkedhet el, amit 4607 követ. Természetesen a további emelkedésnek az is feltétele, hogy a kurzus újabb, 4387 pont feletti zárást produkáljon. Lefelé a legközelebbi támasz 4232-nél húzódik, a következő pedig 4127 pontnál. A hetes bázisú grafikonon a jegyzés továbbra is egy emelkedő ék alakzat területén mozog, amelyet a tapasztalat szerint legtöbbször lefelé, csökkenő irányban hagy el. 

Az elmúlt hét végére a kurzus ezzel szemben emelkedő irányban hagyta el az alakzatot, viszont egy hamis kitörés lehetősége még a valószínű alternatívák között szerepel. Az RSI értéke, heti bázison továbbra is a túlvett zóna határán mozog. A német DAX30 szintén jelentős emelkedést hajtott végre az elmúlt héten. A jegyzés azonban, immár nyolcadik hete nem tudott a 15692 pont közelében húzódó ellenállás felett zárni. Minden egyes újabb sikertelen próbálkozás a “délnek” fordulás esélyeit növeli. Napos bázison 15790 feletti zárásokra lenne szükség, ahhoz, hogy a jegyzés tovább tartósabb emelkedést tudjon felmutatni. Egy csökkenő index számára a 15443-nál húzódó rés alsó széle jelentheti a legközelebbi támaszt, amit 15133 pont követ. 

Fotó:  Daniel ROLAND / AFP

A BUX  egy olyan háromszög területén mozog, amely egy emelkedő trend végén helyezkedik el, vízszintes oldala pedig lefelé néz. Ez trendfordulást jelző alakzat, a jegyzés a háromszög területét a 47240 pont átlépésével hagyna el. Amennyiben ez bekövetkezik, a legközelebbi támasz 45790 pont közelében várja a csökkenő indexet. A háromszög magassága alapján az alakzatot elhagyó index csökkenése 45070 közelébe tarthat.  Az 50 pont körül ingadozó RSI nem ad érdemi segítséget az irány meghatározásában. Ennek a forgatókönyvnek a felülvizsgálatához legalább 48500 feletti zárások kellenének. Heti bázisú grafikonra váltva úgy tűnik, hogy a 46000 közelében lévő támasz tesztelése várható.

A Mol részvényeinek árfolyamát az elmúlt héten már nem sikerült a 2300-2426 forint közötti kereskedési sáv felső széléhez húzni. Rövid távon inkább a sáv alsó szélének ismételt tesztelése várható. A sáv alatt 2250 és 2200 forint közelében helyezkednek el a közelebbi támasz szintek. Heti bázison az is látható, hogy az elmúlt héten a jegyzést a jelenlegi emelkedő trend vonaláról sikerült visszafordítani. Az RSI és az árfolyam enyhe negatív divergenciát mutat, ami arra utal, hogy a kurzus ismét tesztelheti a 2020 novembere óta berajzolható emelkedő trend vonalát. Hosszabb távon 2490 jelent fontos ellenállást a jegyzés előtt.

Az OTP Bank jegyzése igen szűk sávban (15630-16115 forint) mozog. Felfelé történő kilépés esetén a kurzus előtt ismét tér nyílik a 17000 közeli csúcs elérésére, amennyiben viszont a jegyzés lefelé hagyja el a sávot, úgy a csökkenő kurzus 14820 illetve 14340 közelében találhat támaszt. Mivel a jegyzés jelenleg csökkenő trendben halad, így elsődlegesen további csökkenésre érdemes számítani. A heti bázisú grafikonon az RSI indikátor a közelmúltban eladási jelzést adott. A jegyzés várhatóan tesztelni fogja a 2020 szeptember vége óta tartó trend vonalát 15200 közelében. 

A Richter Gedeon jegyzése jelenleg a 7910-8245 forint közötti sávban oldalazva halad. Várhatóan a sáv alsó szélének tesztelése következhet ismét. A sávot követő legközelebbi támasz 7295 közelében húzódik, míg potenciális ellenállás 8420 közelében található. Heti bázisú grafikonon az is látható, hogy a jegyzés az elmúlt hetekben tesztelte és teszteli a 2020 márciusa óta tartó emelkedő trend vonalát.

technikai elemzés BUX
Kapcsolódó cikkek