BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Peking beszivárog a tech-szektorba

Kína nem csak piacfelügyeleti eszközökkel gyakorol a nyomást a technológiai cégekre, bár kétségtelen, hogy a vállalatokra kígyóként tekeredő, egyre kuszább szabályozás kapja a legnagyobb figyelmet. És a tőzsdei árazás is ezt képezi le a leglátványosabban.

Nem véletlen, hogy a Tencent már 43 százalékot zuhant az idei csúcsáról. A kínai Uberként emlegetett Didi pekingi megleckéztetése után összeomlott IPO-árfolyam még olyan nagy hírű befektetők portfólióját is megviselhették, mint a Tiger Global, a szingapúri Temasek és a Soros alapok. Bár a nyilvántartás bizonytalanságai miatt az sem zárható ki, hogy a tőzsdeguruk épp a romokon építettek pozíciót.

Fotó: Shutterstock

Újabb fejlemény, hogy Peking állami cégek révén próbál részesedést szerezni az internetes tartalomszolgáltatással foglalkozó társaságokban vagy legalább azok leánycégeiben.

Amint arra a The Wall Street Journal emlékeztetett, legutóbb a népszerű TikTok közösségi platform anyatársasága, a ByteDance egyik leányvállalatába szállt be egy pekingi állami cég 1 százalékos tulajdonrésszel. Ráadásul arra is jogot szerzett, hogy beültessen egy embert az igazgatóságba – bár ezt itt még nem tette meg. Nem úgy, mint a Twitter-versenytárs Weibo egyik leányánál, ahol szintén 1 százalék megszerzését követően Peking beültette a saját emberét az igazgatóságba. 

A két ügy már elegendő gyúanyagot szolgáltatott Marco Rubio republikánus szenátornak ahhoz, hogy Joe Biden elnöknél követelje a TikTok videóalkalmazások betiltását az Egyesült Államokban. A Biden-adminisztráció ugyanis júniusban visszavont egy sor olyan rendeletet, amelyet még a Trump-érában hoztak, s a többi között a WeChat és a TikTok alkalmazások új letöltéseit korlátozták. Rubio szenátor szerint Peking agresszivitása egyértelművé teszi, hogy a kínai rezsim a TikTokot a pártállam kiterjesztett karjának tekinti. Ezért szigorúan szabályozni kell, hogy a külföldi tulajdonú, magas kockázatú alkalmazások milyen feltételekkel használhatják az amerikai távközlési hálózatokat, nem is szólva az amerikai polgárok személyes adatairól.

A TikTokot az Egyesült Államokban és Szingapúrban is egy menedzsercsapat vezeti, s a ByteDance kínai leányvállalatának nincs részesedése a TikTokban, amely egyébként nem is érhető el Kínában – idézte a Reuters a ByteDance válaszát. Ugyanakkor a hírügynökség szerint egyelőre nem tudni, hogy Peking mekkora befolyásra törekszik a ByteDance-ben, illetve a technológiai ágazatban, amelyet egyre újabb szabályokkal reguláz a piacfelügyelet. A ByteDance képviselője azt is elmondta a Reutersnak, hogy a kínai állami befolyásszerzés csak a Douyint, a TikTok kínai verzióját, valamint a Toutiao hírgyűjtő egyes licenceit érinti. Ezek a platformok eddig is a belső piacon, a kínai szabályok szerint működtek. Mindenesetre a befolyásszerzés erejét mutatja, hogy a bevásárló WangTouZhongWen Technology a Kínai Nemzeti Befektetési Alap, a Kínai Nemzeti Rádió egyik leányvállalata és a Pekingi Kulturális Beruházási Fejlesztési Csoport tulajdonában van.

A Baidu kilép a kötvénypiacra

Az internetes keresőjéről ismert Baidu eddig nem került a pekingi támadások célkeresztjébe, ám a kínai korrepetáló cégek tőzsdére lépésének és tőkeemelésének tilalma már a közvetlen ügyfélkörét, hirdetőit érintette, ami bevételkiesést okozhat a társaságnak. Ezzel is magyarázható, hogy a hírek szerint dollárkötvény-kibocsátásra készül a cég, s a befolyó összeget általános vállalati célokra és adósságtörlesztésre szánja, egyúttal a társaság mozgásterét növeli. A cég egyébként sokat költ arra, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése területén megvesse a lábát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.