BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Furcsán viselkedik a forint, erősödött, az euró szakadt

Idei leggyengébb szintjét érte el az euró a dollár ellenében ma reggel, a forint mégis erősödött, pedig többnyire gyengülni szokott, mikor a nemzetközi piacon vásárolják a dollárt.

A múlt heti Federal Reserve ülés óta várják a piacokon, mikor üti át az euró az 1,166  körüli szinteket a dollár ellenében - elérve idei leggyengébb árfolyamát -, hiszen a Fed szigorító jelzést adott, az Európai Központi Bank ezzel szemben nyugalmát hangsúlyozza az infláció felszökése ellenére. Ez kedvez a dollárnak, és más egyebek mellett ránehezült a forintra is az elmúlt héten, bár a nemzetközi rizikóétvágy csökkenése mellett volt helyi tényező is: a Magyar Nemzeti Bank vártnál kisebb kamatemelése.

Fotó: Shutterstock

Szerda reggel az euró átszúrta az 1,166-ot, a forint azonban meglepetésre ellenkező irányban mozgott, mint a várakozás, és ahelyett, hogy tovább gyengült volna a tegnap elért 360-as szintről az euró ellen, a 359 felé vette az irányt. 

Az elmúlt napokban, amikor a forint gyorsan gyengült, túlhúzottá válhattak az euróvételi pozíciók, és a 360-as szintnél vélhetően voltak opciós ügyletek is, amelyeknek a zárása hozzájárulhatott a forint visszapattanásához 

– mondta a VG-nek Pálffy Gergely, a Raiffeisen elemzője. Az euró és a forint is kiemelt technikai szinteket ért el, és ilyenkor gyakran megtörténik, hogy széttörnek a megszokott korrelációk. A mostani mozgás nem jelenti azt, hogy a forint nem veheti ismét a 360-on túli territóriumok felé az irányt akár hamarosan, ahol 362-363 környékén húzódnak újabb technikai szintek, azokon túl pedig a 370 környéki éves mélypont.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.