Pénz- és tőkepiac

A régiós devizákkal párhuzamosan erősödhet a forint

A román jegybank kedden, a magyar és a cseh jegybanki emelés után szintén megkezdheti kamatemelési periódusát.

A múlt hét közepe óta kissé erősödött az euró a dollárral szemben, de a javuló nemzetközi hangulatban a dollár némileg gyengült más fő devizákkal szemben is. Az eurót az erősödő euróövezeti inflációs kockázatok is erősítették, hiszen a szeptemberben immár 3,4 százalékra, 13 éves csúcsra ugró éves – amely várhatóan még magasabbra fog emelkedni – árnyalhatja az Európai Központi Banknak az áremelkedés átmeneti jellegével kapcsolatos véleményét, és előbbre hozhatja a jegybanki szigorítás megkezdését.

Fotó: Kovács Attila / MTI

A złoty vezetésével erősödtek a régiós devizák is. A cseh jegybank múlt héten csütörtökön 0,75 százalékról 1,5-re emelte az alapkamatot azzal az indokkal, hogy korlátozni akarja a gazdaság koronavírus-válság utáni élénkülése következtében beindult inflációnövekedést. Augusztusban a csehországi infláció meghaladta a 4 százalékot. Emellett a vártnál magasabbra, 5,8 százalékra ugró lengyel infláció is erősítette a régiós kamatemelési várakozásokat. Így a román jegybank kedden – a magyar és a cseh jegybanki emelés után – szintén megkezdheti kamatemelési periódusát. Az elemzők szerint 25 bázispontos emelésre van kilátás. A szeptember 30-án az euróval szemben 361 fölé gyengülő forintot az is erősítette az elmúlt néhány napban, hogy gyengült a negyedév végi, a bankok devizamegfelelésével kapcsolatos nyomás.

Hétfő reggel vegyesen alakult a forint árfolyama a nemzetközi bankközi devizapiacon: az euróval és a dollárral szemben kissé gyengült, míg a svájci frankhoz képest némileg erősödött.

Az euró 357,32 forinton forgott hét órakor, 16 fillérrel emelkedett az árfolyama a péntek esti 357,16-hoz képest. A dollár jegyzése 307,93 forintról 308,12-ra kapaszkodott fel, míg a svájci franké 331,17-ról 331,03-ra csúszott le.

Az euró 1,1597 dolláron forgott hétfő reggel, 0,02 százalékkal erősödött a pénteki záráshoz képest. A svájci frankhoz képest 0,01 százalékkal erősödött az euró, 1,0795 frankon jegyezték. Egy dollárért 0,9308 frankot adtak, 0,01 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A jenhez képest stagnált a dollár árfolyama, 111,05 jenen jegyezték hétfő reggel.

zloty árfolyam deviza árfolyam dollár euró forint árfolyam
Kapcsolódó cikkek