Pozitívan reagált a kötvénypiac Ji Gang kínai jegybankelnök megjegyzésére, hogy az ország képes megbirkózni az ingatlanpiaci krízissel. A piacon ugyanis olyan félelmek kezdtek testet ölteni, hogy az Evergrande fizetési gondjai más ingatlanfejlesztőkre is tovagyűrűznek. Ám a jegybankelnök hangsúlyozta, hogy az Evergrande kötelezettségei számos piaci szereplőre porladnak szét, nincs veszélyes mértékű koncentráció a pénzügyi rendszerben.

Ígérete szerint Peking piacbarát módon próbálja kezelni a helyzetet.

Fotó: Shutterstock

Az ingatlanpiaci aggodalmak persze nem alaptalanok, hiszen előbb a több mint 300 milliárd dolláros adósságot felhalmozó Evergrande mulasztott el több kötvénykupon-fizetési határidőt, 

amelyek közül a szeptember 23-án lejárt 83,5 millió dolláros kuponnak már a 30 napos türelmi ideje is lecseng hamarosan. Majd október elején a jóval kisebb, csupán 13 milliárd dollárt közelítő adósságot görgető Fantasia Holding nem fizetett ki egy 205 milliós lejárt kötvényt. Múlt héten a Sinic Holding adott ki figyelmeztetést, hogy nincs elegendő forrása, és a várakozásoknak megfelelően nem fizetett ki hétfőn 246 millió dollárnyi kötvényt – értesült a Reuters. 

A kiélezett kötvénypiaci helyzetben üdítően hatott, hogy a Sunac China tegnap kifizette a kötvénytulajdonosoknak az esedékes 27,14 millió dollárt, előzményként pedig a Kaisa Group hétfőn közölte, hogy kifizette az október 16-án esedékes 39,4 millió dolláros kupont, s holnap is utal 35,85 millió dollárt. Úgy tűnik tehát, a kisebb szereplők fizetőképesek maradtak a kínai ingatlanpiacon. Ám a legnagyobb szereplő, az Evergrande türelmi ideje szombaton lejár, s ha addig nem fizet, akkor hivatalosan is beáll a csődhelyzet. 

A nagy nemzetközi hitelminősítők pedig egyre mélyebbre sorolják a szektor kínai vállalatait, ami megdrágítja a finanszírozásukat. 

Eközben az újlakás-értékesítések száma is meredeken csökken. Nagyot lendíthetne az ágazaton Hszi Csin-ping elnök Közös jólét programja, amelynek konszenzusos értelmezése, hogy a kínai középosztály bővítését célozza.