A belga KBC Bank (KBC) és az osztrák Raiffeisen Bank International (‘RBI’) hétfő reggel megállapodott a Raiffeisenbank (Bulgaria) EAD 100 százalékos tulajdonának adás-vételéről – olvasható a KBC által kiadott közleményben. A megállapodás értelmében a KBC 1 015 millió eurós, készpénzes vételárért megveszi a RBI bulgáriai leánybankját, és annak lízinggel, eszközkezeléssel, biztosításokkal, és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó helyi leányvállalatait.

Fotó: AFP

A KBC múlt héten közzétett, harmadik negyedéves pénzügyi jelentése szerint a bank nyeresége egy egyszeri, 319 millió eurós tétel miatt 601 millió euró volt, kisebb az előző negyedévi 793 millió eurónál, és elmaradt a tavalyi harmadik negyedévi 697 millió eurótól is. A részvényarányos nyereség 1,41 euróra esett vissza a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 1,64 euróról.

A KBC a harmadik negyedévben 1 milliárd 884 millió euró bevételre tett szert, ami nagyobb a második negyedévi 1 milliárd 853 millió eurónál és az egy évvel korábbi 1 milliárd 872 millió eurónál.

A KBC negyedéves nyereségének döntő részét, 603 millió eurót Belgiumban termelte, ami 14 százalékos növekedés a második negyedévvel összevetve, de 209 millió euró nyeresége keletkezett Csehországban is, 24 százalékkal nagyobb a második negyedévinél. Az úgynevezett nemzetközi piacon a negyedéves vesztesége 158 millió euró volt, ezen belül Szlovákiában 29 millió euró, Magyarországon 62 millió euró, Bulgáriában pedig 33 millió euró nyereséget ért el, miközben Írországban 282 millió euró vesztesége keletkezett.