Új csúcson fejezte be a kereskedést az S&P 500 és a Nasdaq csütörtökön, köszönhetően a csipgyártó Qualcomm kiváló eredményének. A több mint 12 százalékot dráguló cég az Nvidia-t is maga után húzta, mely hasonló drágulást ért el a kereskedés során.

A Dow Jones 0,09 százalékkal zárt gyengébben mint a tegnapi történelmi csúcsa, mivel a JPMorgan Chase és a Goldman Sachs is veszített értékéből, miután az állampapírok hozamai estek. Mindez azonban kifejezetten jót tett a növekedési részvényeknek, mivel a piac a papírok hozamának emelkedését várta a Fed szűkítését követően. A jegybank azonban tegnapi bejelentése során jelezte, hogy nem kívánj elkapkodni a kamatemelést.

Fotó: Shutterstock

A nap végére az S&P 500 0,42 százalékot, a Nasdaq pedig 0,82 százalékot erősödött. Az új csúcsokat a vállalati gyorsjelentések eddigi alakulása is támogatja. Az S&P 500-ban található vállalatok közül 420 tette közzé eredményeit idáig, és ezek alapján 41,2 százalékos profitbővülést valószínűsít a Refinitv IBES.

A nap nagy vesztese a Moderna volt, mely több mint 17 százalékot veszített értékéből, vártnál gyengébb eredményeinek köszönhetően.