Minden nehézség és a koronavírus-járvány támadása ellenére is a fogyasztásról szólt az idei év. Megmaradhat ez lendület 2022-ben is?

Az utóbbi két évet a koronavírus hatásai határozták meg. Alapvetően azt látom, hogy a luxuscikkek gyártói jól teljesíthetnek, ez már látszik a gyártók részvényének árazásán is, illetve az inflációs környezet is kedvezhet ennek a szektornak, ugyanis sokan előrehozhatják vásárlásaikat. Arról nem is beszélve, hogy hiány volt a magas minőségű termékekből a koronavírus-járvány idején, miközben a kereslet folyamatosan nőtt.

Mi a helyzet a napi fogyasztási cikkeket gyártó cégekkel?

Nagy a szórás közöttük. Ha a szeszfogyasztást nézzük, a vendéglátóhelyek bezárása, a sportesemények és a fesztiválok hiánya, az utazási hajlandóság csökkenése negatívan érintette a szektort. Az élelmiszer-fogyasztás ugyanakkor nem csökkent, de ez sem volt kiemelkedő üzletág, és azt gondolom, jövőre sem ezek hódítanak majd. A légiszektor továbbra is rossz időszakot él át, 2023 és 2025 között pöröghet majd fel ismét az átoltottság növekedésével és a bizalom helyreállásával. Az igazi kérdés az, hogy majd akkor robbanásszerű növekedés jön-e a pótlólagos fogyasztás miatt, vagy pedig a Covid-hatások tartósan megváltoztatják az utazási szokásokat is. Ezt ma még nehéz megmondani, egyelőre nyomott árazást lehet látni a légitársaságoknál, amik akár jó beszállópozíciók is lehetnek.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság

Szakértők szerint az energiaárak tartósan magasak lesznek, ebből az következik, hogy érdemes lehet az energiaszektorból is vásárolni a portfóliókba. Erről mit gondol?

Annak ellenére, hogy 80 dollár körül járt az olaj hordónkénti ára, mégsem váltak felkapottá az olajcégek. Pedig ezek a társaságok jól üzemelnek, van igény a termékeikre. Vannak ugyanakkor egyedi sztorik is, a Mol árfolyamát például az üzemanyagárak magyarországi befagyasztása köti gúzsba, ezért is nem tudta áttörni a 3000 forintos szintet a kurzus.

Hogyan látja a Richter, az OTP és a Telekom pályáját?

A jövő év új csúcsot hozhat mind az OTP, mind a többi régiós bank árfolyamában, ugyanis a kamatemelési ciklus nagyon jót tesz a pénzintézeteknek. Az Magyar Telekom esetében a befektetők nem látnak növekedési sztorit, sokkal inkább csendes osztalékpapírként tekintenek rá. A Richternél minden az amerikai partnertől függ, ha a sikergyógyszer, a Vraylar a major depresszió kezelésére is megkapja az engedélyt, az nagy fellendülést hozhat a Richter piacán. Szerintem jók a magyar blue chipek kilátásai 2022-re. A mostani 2300 forint után, 2600-2800 forintos Mol-árfolyamot valószínűsítek. Ebből következik, hogy pozitívan látom a BUX alakulását is, minden adott ahhoz, hogy új csúcsok szülessenek a Budapesti Értéktőzsdén.

Az meglódulásának vesztese az állampapírpiac lehet. Mennyire fordultak el az államkötvényektől a befektetők?

A kamatemelések mindenképpen átcsoportosítást indokolnak a rövidebb lejáratok felé – ez már zajlik is a befektetők körében –, ha jövőre akár 2,5-3 százalékig emelik fel a kamatot, akkor érdemes majd ismét a hosszabb futamidők felé fordulni, ugyanis addigra a hozamok is 5 százalék fölé nőhetnek. A szuperállampapír mellett az inflációkövető állampapír népszerűsége is nő, ugyanis a 2024-es, 2026-os lejáratú papírok a befektetők szerint jó hozamot hoznak majd, elérheti ugyanis a 6,5 százalékot, ami valóban kedvezőnek mondható.

A kriptodevizák népszerűsége is robbanásszerűen nő. Mit éreznek ebből a Concorde-nál?

Fontos hangsúlyozni, hogy a digitális eszközök extrém volatilitásuk miatt csak a portfólió csekély hányadát tehetik ki. Megkerülni semmiképpen sem szabad a kriptopiacot, azt gondolom, hogy az előző évi befektetéseken elért nyereség néhány százalékát érdemes itt befektetni és hosszabb távon fialtatni. Persze ezt a piacot nagyon nehéz elemezni, a trendekből azonban egyértelműen az erősödés irányába mutatnak.

Kitarthat a dollár ereje a jövő év egészében?

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed következetesebben kommunikál, mint az Európai Központi Bank. Ha a Fed valóban kivezeti a kötvényvásárlási programot, akkor a dollárkínálat szűkül, így tehát a befektetők most vásárolnak be belőle. El tudom képzelni, hogy 1,10 lesz az euró-dollár keresztárfolyam, de ennél nagyobb erősödésre nem számítok.

Lesz fordulat a forintnál. Megnyerheti a régiós versenyt a magyar deviza? 

Széles sávban mozgott a forint idén az euróval szemben, inkább sávozásnak mondanám a mozgását. A rekordnagyságú infláció miatt az árfolyam egyértelműen a sáv gyengébb oldalára került. Ugyanakkor a magyar jegybank lépései adhatnak erőt a magyar devizának, trendszerű gyengülést nem várok. Ha az alapkamat eléri a 2,5-3 százalékos szintet, akkor már a magyar eszközök kamatelőnye 3 százalék fölött lesz, ami a forint esetében az euróhoz képest 16-18 forintot jelent. Megdrágul tehát a forint elleni spekuláció, ami csökkenti a gyengülés esélyét.

Mennyire érdemes diverzifikálni a befektetéseket?

Nagyon meghálálja majd magát egy diverzifikált portfólió, de mindenképpen érdemes felülsúlyozni a részvényeket. A feltörekvő piacok jobban fognak emelkedni, mint a fejlett piacok. Elsősorban a fejlődő piacok pénzügyi szektora teljesíthet kiemelkedően, így az OTP is. Alapvetően pozitívan látom a feltörekvő piacok, így a magyar piac helyzetét is. Ugyanakkor legalább 10-20 százalékban, de amerikai eszközöket is érdemes betárazni a portfólióba. Európa esetében a járványhelyzet a meghatározó, de mindenképpen lesznek a piacot lázba hozó egyedi sztorik is. Itt akár az autóipari papírok is meghatározóak lehetnek, ha leválasztják bizonyos üzletágaikat a gyártók. Ne felejtsük el, hogy most nagyon nagy marzsokkal működnek a gyártók, ami a számaikon is meglátszik majd.

Mi a véleménye a metaverzumról? Mekkora átalakulást hozhat a piacon a Facebook stratégiaváltása? 

Szerencsés volt a névváltás, a Facebook alulértékeltté vált az idén. Ugyanakkor nagy a felértékelődési potenciált látok benne, már csak a hozzá tartozó Instagram miatt is. A Metaverzum nagy jövő előtt áll, az persze kérdés, hogy mennyire lesz ez önálló, kizárólag a Facebook-holding fejlesztése. 2030 előtt jöhet el a robbanás, most még nehéz megmondani, hogy ebben az átalakulásban miként vesz részt venni például a Google, s hogy mely beszállítók árfolyamában vált majd ki robbanást a kiterjesztett valóság térnyerése.