A befektetők lassan kezdik elhinni, hogy a nagyobb központi bankok közel járnak a monetáris élénkítés végéhez, közelednek a kamatemelési ciklusok. A német tízéves irányadó állampapír hozama e héten ugyan még a negatív tartományban mozgott, de elemzői várakozások szerint hamarosan átlépi ezt a határt.

A német Bund az egyik legfontosabb referenciaként szolgál az európai értékpapírpiacok számára. Az Egyesült Államokból kiinduló globális hozamnövekedés azt tükrözi, hogy

a piacok kezdik elhinni: a koronavírus omikron-variánsa nem fogja megakadályozni a fellendülést, nem idéz elő a harmadik hullám által okozotthoz hasonló lefagyást a gazdaságban.

Fotó: Shutterstock

Az eurózónában a negatív hozamok kialakulásában meghatározó szerepet játszott az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programja. Így logikus a feltételezés, hogy ha a jegybank visszafogja ennek mértékét, akkor a hozamok hosszabb távon is emelkedő pályára állnak. A német Bundot követte az állampapírpiacon különösen érzékenyen figyelt olasz hozamszint is. A tízéves lejáratú olasz kötvények hozama a múlt héten 18 havi csúcsra, 1,34 százalékra nőtt. A folyamatban szerepe van annak is, hogy az euróövezet inflációs szintje új rekordértékre, 5 százalékra emelkedett tavaly decemberben.

A német tízéves papír hozama első ízben 2016-ban süllyedt nulla alá, amikor az EKB kamatot csökkentett, hogy kezelje a görög válságot. A hozamszint később kissé emelkedett, ám azután a járvány miatt szükségessé vált jegybanki gazdaságélénkítő kötvényvásárlási program tartósan a negatív tartományba szorította. Tavaly decemberi ülésén az EKB közölte: várhatóan márciusig folytatja a vásárlásait, de lassabb ütemben, mint ahogy azt korábban a befektetők várták. A Bund hozamára az is hatott, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szintén a vártnál hamarabb fejezi be hasonló programját. Elemzők arra számítanak, hogy már az első negyedév végén kamatot emel.

Néhány elemző továbbra is tart attól, hogy az omikron-változat terjedése recesszióba taszítja a német gazdaságot – ez technikai értelemben akkor következik be, ha két egymást követő negyedévben csökken a GDP. Ugyanakkor hozzáteszik: ha ez megtörténik, az is csak késlelteti, de nem akasztja meg végleg a gazdaság hosszabb távú növekedését. A német bruttó hazai termék szintjét várhatóan erősen tolja majd felfelé az új kormány költségvetési élénkítése. Erre az idén még lehetőséget ad az EU, jövőre azonban már visszaáll a büdzséhiányra és az államadósságra vonatkozó szigorúbb szabályozás.

A Goldman Sachs befektetési bank várakozásai szerint a tízéves német államkötvény hozama az év végén elérheti a 0,3 százalékot. Berlin a pandémiára adott válaszként felfüggesztette az alkotmány költségvetési deficitre vonatkozó korlátait – erre az alaptörvény lehetőséget ad –, de figyelembe véve a hagyományos német hozzáállást a spóroláshoz, továbbra is óvatosak voltak az eladósodással. Így az elmúlt esztendőkben maradt a szűkös Bund-kínálat, ezzel párhuzamosan viszont az EKB vásárlásai megugrottak. Ezek eredőjeként alakult ki a tartós negatív hozam.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható!