Az Airbus 720 repülőgép leszállítását látja reálisnak idei üzleti évében, emellett üzemi nyereségének felturbózására is kísérletet tesz 

– jelentette be a páneurópai repülőgép-gyártó a tavalyi negyedik negyedéves számait ismertetve.

A légi forgalom tavaly új erőre kapott, ennek és a járvány visszahúzódásának köszönhetően előző évi nyereségét meg tudta triplázni az Airbus, s ebben a védelmi kiadások megnövekedését katonai repülőkre és harci helikopterekre költő kormányok is támogatták. A részvényesek is örülhetnek végre: vége ugyanis a két éve elrendelt osztalékstopnak, és a tavalyi 4,21 milliárd eurós nettó profitból részvényenként másfél eurós osztalékhoz jutnak, amennyiben a közgyűlés támogatja a cégvezetés javaslatát.

Guillaume Faury vezérigazgató azért lehűtötte a vérmes reményeket, utalva arra, hogy az omikron november végén milyen erővel támadt a világra, tervezhetetlenné téve a következő évi üzletmenetet. A pandémia szerinte még szolgálhat váratlan meglepetésekkel, de

a szétszakadozott beszállítási láncok összefonása, a logisztikai problémák, és a hirtelen megdráguló munkaerő is kockázati tényezőként velünk marad egy ideig.

Az utolsó Airbus A380-as szuperjumbó az Emirates légitársaság flottájába került tavaly december közepén, Fotó: Airbus - Bockfilm / Michael Lindner

A légi közlekedési piac és a repülőgépgyártás helyreállását 2023-ra tette Faury, de ez a folyamat könnyen elhúzódhat 2025-ig is. A korlátozások feloldásával az ismét repülni vágyó tömegek kiszolgálása előtérbe kerül, nyomást helyezve az iparág egészére.

Az Airbus teljesítményét legjobban leíró kiigazított üzemi eredmény a tavalyelőtti 1,71 milliárd euróról 4,86 milliárd euróra nőtt, 

miközben a bevétel szerényebb, négy százalékos mértékben, 52,15 milliárd euróra gyarapodott. A védelmi és helikopter üzletágnál végrehajtott költségcsökkentések hatása is jelentkezett a nyereség soron, ahogy az a 274 millió eurós tétel is, amit az Airbus szuperjumbóját gyártó toulouse-i üzemének lezárásakor pluszban leírtak és most korrigáltak. Eredetileg 463 millió eurós veszteséggel kalkuláltak, amikor az A380-as óriásgép gyártásának a leállításáról döntöttek.

Ezt a megtakarított pénzt a keskeny törzsű gépek gyártásához fogják felhasználni. A társaság 611 repülőgépet adott át megrendelőinek 2021-ben. Az utolsó elkészült példányt decemberben adták át a megrendelőjüknek, az Emirates légitársaságnak.

Az évzáró három hónapban az 1,36 milliárd euróról szóló piaci konszenzust megverve 1,49 milliárd eurós üzemi profitot szállított az Airbus, amely a16,88 milliárdos bevételvárakozással szemben 16,99 milliárd eurót tüntetett fel a csütörtök délelőtt publikált gyorsjelentésében.

A házi kassza is szépen dagad, a készpénzállomány egy év alatt 75 százalékkal 7,6 milliárd euróra nőtt, és már látótávolságba került a válságot megelőző évek 12,5 milliárd euró körüli mutatója. 

Az idei évre az Airbus 5,5 milliárd eurós korrigált üzemi eredménnyel tervez, ami szűk 15 százalékos bővülést takar. Az Airbus árfolyama egy százalékos csökkenéssel reagált a gyorsjelentésre.