A bank kiváló állapotban van, likviditási szempontból stabil, egyelőre nincs szükségünk forrásra, lényegében nincs olyan szegmensünk ahol gyenge teljesítményt nyújtottunk volna – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. A kiváló eredmény egy több évtizedes tudatos építkezésnek tudhatók be és ez akkor számít ha fenntartható is. Az OTP Csoport a legerősebb menedzsmenttel rendelkezik, megfelelő korösszetétellel – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy rendkívüli mértékben felgyorsultak az elmúlt években a digitális fejlesztéseik, amire rengeteg pénzügyi és személyi erőforrást csoportosítottak át. 

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Több mint nyolcszáz it-kollégánk van, ami nagyon nagy erő. Ez azt jelenti, hogy megvan a képességünk arra, hogy a helyünket tartósan be tudjuk tölteni a magyar piacon, ha nyakunkra jön a Bankholding, arra is tudunk egyet gyorsabban lépni

 – közölte Csányi Sándor.

Hozzátette: Oroszországban és Ukrajnában is felkészült, lojális vezetőink vannak. Az ügyfelek kiszolgálása ezekben az időkben is zavartalanul folyik. A dolgozók saját akaratuk alapján bejárnak a fiókokba és kiszolgálják az ügyfeleket. Oroszországban is helytállnak a kollégák, egyetlen gond ott, hogy nehezebb a dollár likvidítás elérése, fenntartása.

Az elmúlt héten nem a magyar kisrészvényesek adták el a részvényeket – jelentette ki Csányi Sándor, aki szerint semmi sem indokolta azt az áresést ami az elmúlt napokban bekövetkezett. A számok is ezt mutatták és remélem tényleg nem ők váltak meg papírjaiktól, és nem jártak vele rosszul.

A 18 ezer forintos részvényárból maximum egy 13 százalékos esés lehetett indokolt, ám a pánik miatt jóval ez alá csökkent az OTP részvényárfolyama.

Arra számítunk, hogy mindkét országban bent fogunk maradni hosszútávon és eredményesen fogunk működni

– mondta az OTP elnök-vezérigazgatója. Az idei évre is további organikus növekedést tűznek ki célul, a hitelállomány minimum tíz százalékos bővülésében bíznak. A 2019-2020 évi eredmény után 119 milliárd forint kifizetését fogják javasolni. Az idei osztalékról márciusban dönt az igazgatóság.