BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Míves olasz luxusjachtból nem lesz hiány

A hongkongi tőzsdére vezeti be részvényeit az olasz hátterű Ferretti hajóépítő csoport, hogy közelebb kerüljön ázsiai megrendelőihez.

Az orosz oligarchák előbb-utóbb pótolni fogják a lefoglalt luxusjachtjaikat, ebben és a kínai újgazdagok hivalkodásában bízva a kategória egyik legnagyobb gyártója, az olasz Ferretti-csoport úgy döntött, hogy az Ukrajnában zajló háború ellenére sem fújja le a Hongkongba tervezett, tavasszal esedékes elsődleges részvénykibocsátását (IPO). Állításuk szerint a válságövezetből érkező bevételek csoportszinten csak három százalékát adják az összforgalomnak, s ők különben is a gigajacht kategória alatti érdeklődési kört célozzák meg a hajóikkal. 

Fotó: Stefano Mazzola/Awakening / Getty Images

A tőzsdén jegyzett olasz jachtépítő vállalatok meglehetően rosszul fogadták a háborús híreket és a nemzetközi szankciókat, a Sanlorenzo árfolyama 30 százalékkal zuhant az orosz invázió február 24-i elindítását követően, míg a The Italian Sea Group papírjai húsz százalékkal lettek olcsóbbak. Azóta mindketten tíz százalékra faragták le a veszteségüket. Az 1968-ban alapított és hat olaszországi üzemet működtető Ferretti az év első két hónapjában 308 millió eurónyi új megrendelést szerzett, ezzel 1,27 milliárdosra bővítve teljes szerződésállományát – írja a Reuters. 

Azaz munkája lesz bőven, s miután vevőkörét az egyedi jachtok iránt érdeklődők alkotják, így velük az infláció okozta folyamatos költségnövekedést is könnyedén el tudja fogadtatni. A Ferrettinél szentül meg vannak győződve arról, hogy a világgazdaságban egyre inkább eluralkodó bizonytalanság őket nem érinti. Az IPO helyszíne magyarázatra szorul, a Ferretti ugyanis csak a nevében olasz, valójában a kínai Weichai-csoport részeként készíti a hajóit 2012 óta, amikor a kínaiak 86,8 százalékos részesedésre tettek szert benne. 

Fotó: Stefano Mazzola/Awakening / Getty Images

Mindamellett az olasz hátterű hongkongi IPO nem unikum, jó pár éve a luxusminőségű divatáruiról világhírű Prada választotta ugyanezt az utat, részint azzal az indoklással, hogy közelebb kíván lenni a dinamikusan bővülő ázsiai piachoz. Ahogy a Ferretti is a kínai megrendelőkhöz. A társaság egyébként nem nagyétkű, jó esetben 301 millió amerikai dollárt vonna be a hongkongi piacról, ami nem lesz túl bonyolult feladat, hiszen öt kulcsbefektető együtt 129,5 millió amerikai dollár értékben vállalta, hogy beszáll a ügyletbe, megtámogatva ezzel az IPO-t. 

A részvény árát a Ferretti a 21,82–28,24 hongkongi dolláros sávba várja, s eredetileg 83,58 millió részvény értékesítésével számol, azaz a cég 25 százaléka kerülhet külső befektetőkhöz. A Ferretti piaci kapitalizációját 1,2 milliárd amerikai dollárra becsülik, ez a pozitív forgatókönyv. Az árat pénteken szabják meg, a kereskedés március utolsó napján indul majd. 

A piaci hangulat egyelőre nem mondható euforikusnak, az első két hónapban nem tolongtak a tőzsdére kívánkozó vállalatok. Olyannyira nem, hogy az egy évvel korábbi 11 milliárd hongkongi dolláros kibocsátással szemben az idén csak 837,4 milliós tételt regisztrálhatott a börzeüzemeltető. Az irányadó Hang Seng index pedig a globális monetáris szigorítási hullám közepette 9 százalékkal gyengült.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.