Lengyelország legnagyobb olajvállalata, a PKN Orlen pénteken közölte, hogy az ellátás biztonsága érdekében továbbra is orosz nyersolajat vásárol, miközben egyes európai olajfinomítók – Oroszország ukrajnai inváziója miatt – nem importálnak az Ural típusú nyersolajból.

A konfliktus arra késztette az Egyesült Államokat és néhány nyugati olajipari céget, hogy leállítsák az orosz olaj vásárlását, amit iráni, venezuelai és egyesült arab emírségekbeli kínálatnöveléssel szeretnének ellensúlyozni. 

Az orosz olajra más okok miatt is megcsappant a kereslet: azok az olajcégek, akik nem vezetéken vásárolnak Oroszországból, rendszerint olajszállító hajókon bonyolítják le a beszerzést. Csakhogy ezekre a több 100 millió dollár értékű kőolajat szállító hajókra, illetve magára az árura – ha háborús zónába lépnének be – szinte lehetetlen biztosítást kötni, e nélkül pedig érthetően alig van valaki, aki mégis megkockáztatja a szerződést. Ez egyébként oda vezetett, hogy az Ural olajtípus hordónkénti ára jelenleg 24 dollárral alacsonyabb, mint a Brenté, pedig a szokásos árkülönbözet mindössze 1-2 dollár (békeidőben).

Fotó: Bloomberg

A lengyel cégcsoport számára elsődleges fontosságú az európai finomítói működésének folyamatossága, valamint Lengyelország és az egész régió energiabiztonsága, beleértve Litvániát, Lettországot, Észtországot, Csehországot és Szlovákiát - közölte a vállalat a Reutersnek küldött e-mailben.

A PKN Orlen figyelemmel kíséri az ukrajnai helyzetet, és felkészült minden forgatókönyvre, beleértve a keleti irányból történő szállítások teljes felfüggesztését is - tették hozzá.

A vállalat azt is elmondta, hogy az elmúlt években sikerült diverzifikálni az ellátást: a plocki finomítójába betáplált napi 330 ezer hordós mennyiség felét orosz nyersolaj teszi ki, a többi Szaúd-Arábiából, az Egyesült Államokból és Nyugat-Afrikából származik.

A PKN Orlen Lengyelországban, Litvániában és a Cseh Köztársaságban üzemeltet  finomítókat, amelyek 2021-ben 29,9 millió tonna nyersolajat dolgoztak fel.