Oroszország márciusban vezetett be korlátozásokat az orosz részvényekkel kereskedő külföldiekre. A döntés azzal indokolták, hogy így kívánják biztosítani: az eszközeladásokról szóló döntések megfontoltak legyenek, azokat ne a politikai nyomás vezérelje, miután Moszkva február 24-én több tízezer katonát küldött Ukrajnába. A korlátozások értelmében külföldiek nem adhatták el a birtokukban lévő orosz értékpapírokat a moszkvai tőzsdén, de lehetővé tették számukra, hogy az ország nyugati szankciókkal szembeni védelmét célzó tőkekontroll részeként speciális, úgynevezett C típusú (rubelalapú) számlákat nyissanak, és az általuk birtokolt értékpapírokból származó bevételeket ezekre megkapják, így például a részvényeik után járó osztalékot is – emlékeztetett a Reuters.

Crypto,Trader,Investor,Analyst,Broker,Using,Pc,Computer,Analyzing,Online
Fotó: Shutterstock

 

Úgy gondolom, megalapozott döntés lenne e korlátozások feloldása, mind a baráti, mind pedig a barátságtalan országokból származó befektetőkre vonatkozóan

– nyilatkozta a hírügynökségnek Alekszej Tyimofejev, az értékpapírpiaci szereplők nemzeti szövetsége, a NAUFOR vezetője. A NAUFOR befolyásos lobbicsoport, amelynek több mint 400 tagja van, köztük vállalatok és bankok.

Tyimofejev szerint a két külön mechanizmus létrehozása e két befektetői csoport számára bonyolult volt, de a visszavonási folyamatnak fokozatosnak kell lennie, nem vezethet piaci összeomláshoz. 

Úgy vélte, a korlátozások feloldása több szempontból is hasznos lenne. Egyrészt lehetővé tenné, hogy a befagyasztott eszközök visszatérjenek a piacra, másrészt lehetőséget teremtene arra, hogy a helyi lakossági és intézményi befektetők értékpapírokat vásároljanak a külföldiektől, harmadszor pedig a piacon tartaná azokat a befektetőket, akik hajlandók folytatni értékpapír-kereskedelmi tevékenységüket.

Úgy tűnik azonban, hogy Tyimofejev véleményét nem osztja mindenki. A moszkvai pénzügyminisztérium pénzügyi politikai osztályának vezetője, Ivan Csebeszkov például úgy gondolja, az orosz hatóságoknak el kell kerülniük azt a helyzetet, amikor a külföldi befektetők célja az lesz, hogy „mindenáron eladják az eszközöket”.

A Banka Rosszija is dicsérte a külföldiek értékpapír-eladására vonatkozó tilalmat. Az orosz jegybank szerint ez segített elkerülni a szélsőséges piaci volatilitást, amely a dominóhatás révén tömeges fizetésképtelenséget okozhatott volna.