A Dow Jones három és fél, az S&P 500 index pedig 3,9 százalékkal (161,3 ponttal) került a keddi záróértéke alá. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 4,7 százalékkal (566,3 ponttal) lett kevesebb. Nem sokkal ezelőtt a magyar világverő formát mutatva napi csúcson zárt, a BUX 10 pont híján 1000 ponttal (2,4 százalékkal) erősödött, elsősorban a Richter remek szereplésének köszönhetően. A magyar gyógyszergyártó részvényei közel hat százalékkal drágultak, az elmúlt két kereskedési nap alatt pedig 10(!) százalékkal.

Felkapaszkodott a BUX, húzta magával a forintot

A CNBC-n persze nem a Richter a vezető hír, hanem a Dow Jones, kiemelve, hogy az 1164,5 pontos esés a legnagyobb napon belüli zuhanás 2020 óta. A rossz hangulatot a Wal-Mart rivális Target kiskereskedelmi üzletlánc váltotta ki, a cégvezetés figyelmeztetett a növekvő költségnyomás elkerülhetetlen következményeire. 

A sérülékeny piaci hangulatban ez az egy nyilatkozat elég volt az inflációs félelmek újbóli felerősödéséhez és utána rá is feküdtek a befektetők a sell gombra. 

Olyannyira jól sikerült mindez, hogy az S&P 500 indextagok közül csupán 13-nak emelkedik szerdán az árfolyama. A Dow Jones index szénája is rosszul áll, idén eddig csak 4 alkalommal fordult elő, hogy napon belül több mint 800 ponttal essen. A Target részvényei egyébként több mint 26 százalékkal szakadnak, nagyon elmaradt az első negyedévi eredmény az elemzői konszenzustól. 

Így változott a Target kiskereskedelmi áruházlánc részvényeinek árfolyama az elmúlt hónapban. Szerdán a papír több mint 26 százalékkal értékelődött le.
Forrás: Stooq.com

A tech-nagyágyúk közül a Tesla ára 7, az Amazoné 7,1 százalékkal csökkent, az Apple 6 százalékkal lett olcsóbb, a Microsoft közel öttel. A Wal-Mart részvények értéke szintén 7 százalékkal apadt. 

A kötvénypiacon ellenben nyugalom van, a 10-éves állampapír hozama 2,9 százalékon toporog. 

Az EURUSD keresztárfolyamának alakulása szerdán.
Forrás: Stooq.com

Megindult viszont a dollár, az EURUSD 1,047-ig ereszkedett vissza, az amerikai WTI nyersolaj jegyzésára pedig 3 százalékkal csökkent, ami meglepetés, hiszen a szerdai EIA jelentés szerint a május 14-ével zárult hétnapos időszakban 3,4 millió hordóval csökkentek a készletek. 

Északról nyomják az euróövezetet a kamatemelés felé

A finn jegybankelnök szerint is mielőbb véget kell vetnie az Európai Központi Banknak a negatív kamatok korszakának. Egyre tisztábban rajzolódik ki az észak-dél megosztottság az euróövezeti monetáris politikai döntéshozók között.