Spanyolországban ruház be a Moderna
A Moderna mintegy 500 millió euróból hozna létre új laboratóriumot Spanyolországban a vakcinagyártás fellendítése érdekében – közölte Pedro Sánchez miniszterelnök kedden.

Sánchez a Twitter-fiókján írta, hogy találkozott a Moderna alelnökével, Dan Stanerrel, aki beszámolt neki cége terjeszkedési terveiről. Közben a Moderna is bejelentette, hogy egy mRNS-vakcinákat vizsgáló laboratórium felállítását tervezi Madridban, amely várhatóan 2023-ban kezdi meg működését. A cég szerint az 500 millió eurós idei beruházás tartalmazza a spanyol Rovi gyógyszergyártóval való együttműködés keretében felhasználni kívánt összegeket is.
A Rovi gyógyszeripari csoport egyébként az év elején állapodott meg a Modernával, hogy 10 évvel meghosszabbítják korábban létrejött megállapodásukat, és a spanyolok az amerikai cég koronavírus elleni vakcinájához használt mRNS-technológiával kifejlesztett gyógyszereket is gyártani fogják.
A Rovi konkrét összeg megjelölését mellőzve azt is közölte, hogy a megállapodás gyártókapacitása bővítésére is kiterjed.


