Miközben a Wall Streeten a recessziós félelmektől vacognak a befektetők, optimista előrejelzéssel állt elő a Citigroup, az amerikai nagybank szerint ugyanis a vállalati profitok sokakat meglephetnek még az idén, a részvénypiac teljesítménye pedig ralival reagálhat a váratlan fordulatra.

Citi
Fotó: Getty Images

„Az amerikai részvények év végéig erősödhetnek, mivel a cégek a vártnál magasabb profitot termelnek, és a befektetők – a Fed héjapolitikáját megemésztve – megkönnyebbülnek majd az eredmények láttán” – írta Scott Chronert, a Citi stratégája a bank ügyfeleinek szóló jegyzetében.

Chronert úgy véli, az S&P 500-as index a 3900 pont körüli szintekről év végéig mintegy 8 százalékkal, 4200 pontra emelkedhet.

„Az egy éve kezdődött inflációs hullám többnyire pozitívan hatott a nyereségnövekedésre” – folytatta Chronert. A tőzsdei cégek ugyanis szerinte az árképzéssel sikeresen ellensúlyozták a kínálati korlátozásokat és a felfelé irányuló költségnyomást.

A Citi prognózisa már csak azért is megdöbbentő, mert például a FactSet adatai szerint az S&P 500-at alkotó vállalatok becsült nyereségnövekedési rátája a második negyedévben 4,3 százalék körül alakulhat, vagyis a legalacsonyabb lesz 2020 negyedik negyedéve óta. Emellett közülük 71 vállalat negatív eredményprognózist adott ki.

Arra számítunk, hogy lesznek csalódások, de arra is, hogy lesz néhány figyelemreméltó meglepetés a következő negyedévek során

– mondta John Stoltzfus, az Oppenheimer stratégája pénteken a Yahoo Finance Live-nak, mintegy visszhangozva Chronert véleményét.

Amúgy Stoltzfus, aki a Wall Street egyik legderűlátóbb elemzője, nemrég csökkentette az S&P 500-as tőzsdemutató általa várt év végi értékét, 5330 pontról 4800-ra.