Lefordult a BUX, csak a Richter és az OTP állta a sarat
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBár a Wall Street három legfontosabb indexe közül kettő a pozitív tartományban járt a BÉT kicsengetése körül, a legfontosabb európai részvényindexek mínuszba fordultak késő délután.

Egy friss hír szerint az amerikai magánszektorban a foglalkoztatottak száma az elemzők várakozásainál kisebb mértékben nőtt, miközben júniusban 53 százalékkal csökkentek a létszámleépítések.
A befektetők emellett figyelemmel kísérték az Európai Központi Bank Sintrában megrendezett éves politikai fórumán felszólaló Kevin Warsh szavait is. Az amerikai jegybank (Fed) elnöke kijelentette, hogy az Egyesült Államok kiváló helyzetben van ahhoz, hogy „nagy nyertes” legyen a mesterséges intelligencia (AI) versenyében.
Warsh a monetáris politikával kapcsolatban megjegyezte, hogy bár nem ad „előre jelző iránymutatást” a közelgő kamatdöntésekre, ám az elmúlt hetekben csökkentek az inflációs kockázatok. Ugyanakkor megerősítette elkötelezettségét a Fed 2 százalékos célszintjének az elérése iránt.
A pesti börze befektetői feltehetően már nem reagáltak Warsh kijelentéseire, a BUX mindenesetre a kicsengetésre 0,3 százalékkal, 139 468 pontra csökkent.
Az azonnali részvényforgalom meghaladta a 14,7 milliárd forintot.
A blue chipek közül az OTP árfolyama 0,04 százalékkal, 45 970 forintig kapaszkodott. A bank fontos hírt publikált kötvényei hongkongi tőzsdére való bevezetéséről.
A Mol kurzusa 0,9 százalékkal, 3668 forintra süllyedt, a Brent típusú kőolaj hordónkénti ára újabb 2 százalékkal, 71,5 dollárra esett.
A Richter részvényárfolyama viszont 0,6 százalékkal, 12 120 forintra nőtt.
A Magyar Telekom 2626 forinton búcsúzott a kereskedéstől, ami 0,9 százalékkal múlta alul előző délutáni záróárát.


