Rontott idei eredményvárakozásain az Adidas
Csökkentette az Adidas várható éves eredményét, azaz profit warningot adott ki, ráadásul mindössze egy nappal azután, hogy az óriás amerikai kiskereskedelmi lánc, a Walmart is ugyanezt tette. Ők arra hivatkoztak, hogy az infláció, de főként az alapvető javak, mint az élelmiszer és az energia drágulása elvonja a vásárlóerőt más termékektől.

Az Adidas elsősorban Kínát említette meg, ahol több mint 10 százalékkal eshetnek vissza az eladások főként a rendkívül szigorú Covid-korlátozások miatt.
A cég arra számít, hogy árbevétele így idén 6-8 százalékkal fog növekedni, míg korábban 11-13 százalékot vártak. A nettó eredmény viszont csak 1,3 milliárd euró körül lesz a korábbi 1,8-1,9 milliárd eurós várakozással szemben.


