Kedden teszi közzé negyedéves jelentését a Magyar Telekom, a szokásmód szerint a tőzsdei kereskedés vége után. A szolgáltató már publikálta az elemzői konszenzusát, amely szerint 178 milliárd forint bevétele keletkezett a társaságnak az április–júlus időszakban. Az EBITDA-ráta megközelíthette a 30 százalékot, az adózott eredmény azonban az 53 milliárd forintos EBITDA-hoz és a 17,5 milliárd forintos üzemi eredményhez képest csupán 9 milliárd lehetett.

 

A bevételek több mint 7 százalékkal nőhettek éves alapon, az Erste szakértői szerint elsősorban az adat- és SMS-forgalom, valamint a vezetékes széles sávú internet szolgáltatás hatott kedvezően a bevételi számokra. Az elemzőik úgy látják, a jelenlegi inflációs környezetben a Telekom sem kerülhette el a működési költségek emelkedését, még annak ellenére sem, hogy a 2022-es energiaköltségeit már korábban fixálta. A telekommunikációs cégekre kivetett különadó azonban lényegesen lerontotta a profitsorokat, a Magyar Telekomra a teljes évre 25 milliárd forint adótétel megfizetése vár. 

A különadó nélkül számított EBITDA egyébként a tavalyi szint környékén (59 milliárd forint) stabilizálódhatott volna, így viszont 10 százalékos csökkenést prognosztizál az Erste. A különadókon túl a forint gyengülése is ronthatta a társaság pénzügyi eredményét, ezzel együtt 9 milliárdra csökkenhetett a nettó profit, vagyis 33 százalékos lehetett a visszaesés. 

A kurzusa egyáltalán nem fest jól, legyen szó bármilyen időtávról. Idén 23,6 százalékos az árfolyamesés, az elmúlt egy évben pedig 25,7 százalék. 

Budapest 2020.09.18.Magyar Telekom (Allee) üzletfoto: Kallus György/Világgazdaság
Fotó: Kallus György / VG

A konszenzusnál is alacsonyabb, mindössze 6,4 milliárd forintos nettó eredményt vár a Telekomtól a KBC Equitas. A fundamentumok alapvetően nem lennének rosszak, de a friss adók miatt a negyedévet duplán terhelheti most a vállalat, így pedig érdemi profitbővülésnek már nem igazán marad tere – értékelt Cinkotai Norbert vezető elemző. Ezt leszámítva meglepetések a jelentésben nem várhatók, összességében 177 milliárd forint árbevétellel kalkulálnak a KBC-nél a bázisidőszaki 166 milliárd után. 

A negatívum a nemrégiben bejelentett adófizetési kötelezettséghez kapcsolódik: a Telekom várhatóan az idei évet terhelő adók első féléves részét a negyedév során könyveli majd el, így a cég korábbi kommunikációja alapján 12-13 milliárd forintos rendkívüli tétel nehezítheti majd az összehasonlítást. A forint gyengülése miatt a pénzügyi veszteség 7,5 milliárd forintra rúghatott a Telekomnál, az adózott profit pedig éves összevetésben több mint 50 százalékkal eshetett vissza.