BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

J&J: a babahintőpor megy a kukába, milliárdos kártérítési perek folynak

Világszerte és végleg kivonja a fogalomból rákkeltő hatásúnak tartott babahintőporát a Johnson&Johnson. A botrányt közel hatmilliárd dolláros kártérítés kifizetésével tudnák lezárni.

A lágy talkum helyett kukoricakeményítő-alapú babahintőporok gyártására és értékesítésére tér át a Johnson & Johnson (J&J). A hír jelentőségét az adja, hogy a világ legnagyobb gyógyszer- és egészségügyitermék-gyártója ezzel szándéka szerint pontot tenne a termék rákkeltő hatását övező botrány végére. 

Johor,malaysia-,August,19th,,2017,:,Bottle,Of,Johnson,&,Johnson baby powder, babahintőpor
Fotó: Shutterstock

Pontosabban a termék visszavonásával megakadályozná, hogy ellene az eddigieken felül újabb, dollármilliárdos költségekkel fenyegető kártérítési pereket indítsanak. Elővigyázatosságból ezt Észak-Amerikában már 2020 májusában megtette, globális viszonylatban csak 2023 januárjától vehetnek búcsút a fogyasztók a kétes hírnevet szerzett babahintőportól. 

A J&J az inkriminált hintőpor piaci kivezetését nem a perekkel indokolja, hanem azzal, hogy átrendezi a termékportfólióját és ennek a selejtezésnek ez is áldozatul esik. Közleményükben megnyugtatásul hangsúlyozzák, hogy a kukoricakeményítő-alapú helyettesítő termékük már hozzáférhető, flakonjai a világ legtöbb országában már ott sorakoznak a drogériák és hipermarketek polcain. 

Kereskedelmi adatokat a cég nem közölt, az viszont köztudomású, hogy a klasszikus hintőpora iránti kereslet igencsak megcsappant a karcinogén azbeszttartalommal való „befeketítését” követően. 

A Johnson & Johnson váltig tagadta, hogy a babahintőpor gyártásakor azbeszttel szennyeződhetett,

 azt meg pláne, hogy szándékosan kevertek volna bele állományjavító céllal az anyagból.

A Reuters 2018-as vizsgálódása szerint azonban a J&J évtizedek óta tudott arról, hogy a talkumtermékei rákkeltő azbesztet tartalmaznak. Belső vállalati feljegyzések, bírósági tanúvallomások és egyéb bizonyítékok azt mutatták, hogy legalább 1971-től a 2000-es évek elejéig a J&J nyers talkum és kész hintőporok tesztje több esetben kimutatott minimális mennyiségű azbesztet.

A közvetlen ok-okozati összefüggést a hintőpor és a petefészekrák között tudományos kutatások nem tudták igazolni, ennek ellenére 

38 ezer kártérítési pert akasztottak a Johnson & Johnson nyakába, 

és számos közülük a felperes győzelmével végződött. A dollármilliárdos fizetési kötelezettségekkel való fenyegetést látva a J&J bevetette a Barba-trükköt, azaz a texasi kétlépcsős tehermentesítési módszert, amely ebben az államban teljesen legális. 

Leegyszerűsítve arról van szó, hogy a hintőporral kapcsolatos ügyek vitelét egy újonnan alapított leányvállalatba viszik ki, ezzel keletkezett kártérítési kötelezettségekkel egyetemben. Aztán kis fáziskéséssel kiszállnak a cégből (az LTL Managementből), majd azt fizetésképtelenné nyilváníttatják, és a csőd miatt a károsultak futhatnak a pénz után, a J&J pedig mentesül a következmények alól. 

A csődeljárás alatt pedig minden púderpert felfüggesztenek. 

 

A peren kívüli egyezségek és a megszületett ítéletek eddig 3,5 milliárd dolláros kifizetési kötelezettséget rónak a J&J-re

 (vagy a magára hagyott leányvállalatára).

Az LTL jogászai szerint a felperesek sokkal jobban járnának, ha csődegyezség keretében rendeznék kárigényüket, akkor mindenki méltányos összeget kaphatna, szemben azokkal a kiváltságosakkal, akik a korábbi esküdtszéki tárgyalásokon lottófőnyereménnyel felérő összegekhez jutottak. 

Az LTL kétmilliárd dollárral rendezné az ügyet, ami így fejenként 53 ezer dolláros kifizetést jelentene,

ám ez az esetek súlyosságától függően nyilván változhat. A J&J 6846 peres ügyet zárt le egyezséggel, mielőtt az LTL-re lőcsölte a kötelezettségeket. Ezekben 966 millió dollárt fizetett ki, átlagosan 141 ezer dollárt. Az ügyvédek szerint ha ezt vennék alapul, akkor az óriáscégnek 5,5 milliárd dollárt kellene a kártérítésekre kifizetnie, ami egy ekkora méretű, prosperáló vállalat számára aprópénznek tűnik, üzletileg is vállalható.

Az egyik első perben 22 nő és örököseik számára együttesen kétmilliárd dollárt ítéltek meg. 

Ez a verdikt olajat öntött a tűzre, csak úgy özönlöttek az újabb perindítások. A felperesek ügyvédei szerint a cég jogellenesen járt el a texasi trükkel, de ha a csődeljárás után a szövetségi fellebbviteli bíróság úgy dönt, hogy folytatódhatnak majd a perek, akkor a hintőpor mostani, globális kivezetésének tényét bizonyítékként használják fel a bűnösség beismeréseként értelmezve. Hogy ez mennyire ütős kártya, arról megoszlanak a vélemények, hiszen a termékek fejlesztése, lecserélése mindennapos a fogyasztói cikkek gyártóinál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.