Csekély mértékben, mintegy 0,3 százalékkal, 42 990 pontra ereszkedett a hazai tőzsdeindex a hét utolsó kereskedési napján. A magyar részvénypiac forgalma éppen hogy meghaladta az 5,5 milliárd forintot.

2017.03.10. Budapesti Értéktőzsde BÉT Legek díjátadó gála. Fotó: Móricz-Sabján Simon
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A meghatározó európai indexek közül a franfurti DAX például nagyjából 1 százalékos, míg a milánói tőzsdemutató közel 2 százalékos mínuszban állt a BÉT kicsengetésének időpontjában.

A pesti blue chipek közül azonban kizárólag a Mol papírjai fejezték be a tőzsdenapot a csütörtöki záróértékük fölött. 

Az olajrészvények kurzusa 0,9 százalékkal, 2834 forintig emelkedett. 

Az OTP-részvények 3,6 milliárd forintos forgalom mellett 0,7 százalékkal, 9148 forintig gyengültek, míg a Richter árfolyama 1,4 százalékkal, 7970 forintra esett.

Lefelé tartottak a Magyar Telekom papírjai is, 325 forintos záróáruk 0,6 százalékkal maradt el az előző napitól.

A kisebb kapitalizációjú cégek közül ugyanakkor 

egészen kiválóan szerepelt a 4iG, amelynek részvényei 4,9 százalékkal, 778 forintig vágtáztak.  

A technológiai cég hó végén hozza nyilvánosságra első féléves konszolidált gyorsjelentését.

Több mint 3 százalékkal drágultak az Opus Global és a Duna House részvényei is. Az előbbiek 157, az utóbbiak kereken 500 forinton zártak.

Izmosodott a magyar fizetőeszköz is. Estefelé egy euróért 404,8 forintot kellett adni.