A pluszos nyitást követően minimális, 0,1 százalékos emelkedést mutat a pénteki kereskedés első órájában a BUX, amely egyelőre tovább sem tudott visszakapaszkodni a 40 ezer pont fölé. A befektetők számára a tőzsdezárás után, késő este érkező Moody’s-jelentés tartogathat majd izgalmakat, a hitelminősítő ugyanis ma vizsgálja felül a magyar adósbesorolást.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A hazai ezzel jelenleg még mindig jobban teljesít nyugat-európai társainál, ahol kemény mínuszokkal indult a reggel. A német DAX fél százalékkal, a francia CAC 40 0,3 százalékkal, az olasz FTSE MIB 0,7 százalékkal került lejjebb.

A hazai nagypapírok közül egyedül az OTP piacán óvatosak a befektetők, akik 0,8 százalékkal 8500 forintig húzták lejjebb a bankpapír kurzusát.

A Mol árfolyama 0,9 százalékkal erősödik, ezzel ismét a 2500 forintos szinten jegyzik az olajpapírt. A Richter és a Magyar Telekom fej fej mellett jár 0,2 százalékos emelkedéssel.

A forint tovább gyengült péntek délelőtt, az euróval szemben 0,2 százalékot veszítve 406-os szint felett jár a kurzus, míg a dollárhoz képest nagyobb ütemben, 0,8 százalékkal rontott a hazai fizetőeszköz. Az amerikai pénz egységéért már 415,5 forintot kérnek jelenleg, ez mindössze két forinttal alacsonyabb, mint az eddigi negatív csúcs.