Nem látványos, de látható erősödéssel kezdte a hetet a forint. A devizapiacok figyelme a nemzetközi tényezők felé fordulhat ezekben a napokban-hetekben, ami reményt kínál a másfél hónapja hezitáló forintnak, hogy mégis az erősödés irányába törjön ki az év hátralévő részében. Bár a múlt héten csúnya pofont kapott a hírektől, amelyek szerint az Európai Bizottság megítéli a Magyarországnak járó, de visszatartott pénzeket, azonban nem adja oda őket.

Stack,Of,Banknotes,As,Background,(hungarian,F orint),20000,Forint,Banknotes Stack of banknotes as background (Hungarian Forint) 20000 forint banknotes Ferenc Deak close up as a background. Europe Hungary. The all-seeing eye motif.
Fotó: Varga Jozsef Zoltan / Shutterstock

Nem tudni, további forintsokkal jár-e, ha a már kiszivárgott bizottsági javaslatot a héten hivatalosan is bejelentik – járhat azzal –, és egyéb kockázati tényezők is nehezítik a forint dolgát.

Ha azonban jól alakulnak a dolgok, és a hazai deviza piacán is a dollár mozgása viszi el a show-t, van esély az erősödésre. Óvatosra vagy lendületesre, ez sem megjósolható. 

A hét első kereskedési napjának korai óráira az előbbi volt a jellemző. Miközben határozottan gyengült az euró ellenében a dollár – 1,035-ről 1,045-re, péntekhez képest fél százalékot haladva –, a forint alig valamicskét erősödött péntekhez képest az euróval szemben, 407,5 környékéről 407 alá. Aztán még innen is visszavonult, 408,3 környékére. 

Jobban alakul a forint számára, mint a múlt hét közepén, de az erősödés nem határozott   Forrás: Stooq.com

A dollár gyengesége egyéb fontos hírek híján az euró ellenében is erősíteni szokta a forintot, a zöldhasú idei menetelése pedig rátaposott a forintra. Jelenleg a dollár azért gyengül, mert ráfordultunk a Federal Reserve és az Európai Központi Bank (EKB) december közepi ülése előtti időszakra, a jövő héten adat- és nyilatkozatdömping esedékes, és a várakozások szerint az amerikai jegybank lassít a kamatemelésein, miközben az EKB megőrzi szigorú iránymutatását.

Délután Christine Lagarde EKB-elnök beszél az Európai Parlament monetáris ügyekért felelős bizottságában.

A zlotyra jobban hatott – segítőleg –, a dollár újabb visszavonulója hétfőn reggel, de hosszú még a nap és a hét. Ha a dollár gyengesége segíti is a közép-európai devizákat, a háború, az energiaválság és az év végi uniós csúcsot megelőző felfokozott politikai viták közepette rengeteg a kockázati tényező a devizapiacon. Még a hőmérő is számíthat.

Már Tél Tábornok is beleszólhat a forint sorsába, de figyeljük a dollárt

Miután megguggoltatta a forintot az uniós pénzek körüli vita, reményt kínálhat, hogy ráfordulunk a Fed és az EKB utolsó idei ülése előtti időszakra, és a jövő héten adat- és nyilatkozatdömping esedékes. Csakhogy jön az EU-csúcs is, élesedik az európai politikai vita az energiaválság közepette, sőt ezúttal még annak is piacbefolyásoló hatása lehet, ha beüt a téli hideg.