Folytatódik a pénteken indult lendületes növekedés az Opus-részvények piacán, sőt, hétfőn lőtt ki igazán az árfolyam, amely 20 százalékos pluszban is járt. 

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A múlt héten még 120 forint alatt is lehetett venni a jelenleg már 150 forint felett kereskedett részvényekből. A hétfői forgalom is magas, kora délután megközelítette a 140 millió forintot, ezzel a BÉT negyedik legforgalmasabb papírja az Opus.

 

Megkérdeztünk elemzőket, de egyelőre nem látják fundamentális okait a hirtelen jött erősödésnek. Az Opustól függetlenül is pozitív a hangulat a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX-ot 1,4 százalékkal repítik a blue chipek, köztük az 1-1 százalékkal izmosodó OTP és Mol, valamint a másfél százalékkal feljebb kerülő és kedden jelentő Richter. Erős a forint is, reggel az euró-forint devizapár meglátogatta a 400 alatti tartományt, és azóta is e lélektani szint környékén mozog.