A tőlük megszokottnál jóval nagyobb, 132 millió forintos forgalommal vétették magukat észre szerdán a Standard kategóriájában jegyzett Nutex részvényei. Az igazi szenzációt nem is annyira az üzletkötések összértéke, mint inkább a papírok 54 százalékos napon belüli felértékelődése és 15,2 forintos záróára okozta.

növekedés növekszik erősödik erősödés Forint árfolyam Increasing income. One businessman with briefcase slides down the growing graph arrow grafikon nyíl. Concept of investments, trading, earning money, analytics.
Fotó: Shutterstock

A saját vagyonának kezelésével foglalkozó Nutex csütörtökön is a legnagyobb forgalmú részvények közé tartozott. Kora délutánig 42 millió forintot mozgattak meg vele a befektetők, azaz az ötödik helyen állt a forgalmi rangsorban, bár a kurzusa már volatilisan ingadozott: napközben a 9 százalékos mínuszt is megjárta, legutóbb viszont már megint 15 forint közelébe ért.

A részvények váratlan meglódulása mögött a cég egyetlen 5 százalék feletti – 22,99 százalékos – részvénypakettel rendelkező tulajdonosának, Huber Istvánnak a kezdeményezése áll, aki nem kevesebb mint részvényenként 25 forint, összesen 3,77 milliárd forint osztalékelőleg kifizetésére tett javaslatot a társaság igazgatóságának.

A javaslat nyomán az igazgatóság december 30-ra, Erdőbényére össze is hívta a közgyűlést, amely dönteni fog az előterjesztésről.

A nehézséget csupán az jelenti, hogy mivel nem az idei nyereségből fizetnék ki az osztalékot, hanem a cég eredménytartaléka terhére, ezért azt a jelenlegi 1,2 milliárd forintról fel kell emelni.

Ezért Huber István azt javasolja, hogy a közgyűlés először a cég tőketartalékából emelje meg az alaptőkét akként, hogy a jelenleg 12 forintos névértékkel rendelkező részvények nominális értéke nőjön 24 forintra, majd csökkentse vissza az alaptőkét a negyedére, azaz részvényenként 6 forintra, az alaptőkéből kivont 2,71 milliárd forintot pedig helyezze eredménytartalékba.

Az osztalékelőleg kifizetéséhez szükséges eredménytartalék így már rendelkezésre állna. 

Sőt, a 25 forint kifizetése után a cég saját tőkéje még mindig elérné az 1,5 milliárd, azaz papíronként 10 forintot.

Ily módon a jelenleg 14-15 forintért kapható részvényekre a cég 25 forint osztalékot fizethetne. A megvásárlása tehát még akkor is jó üzlet lenne, ha az felvétele után az egyszeri tulajdonos nem tudná a papírt eladni, és soha többé nem fizetne neki a cég semmiféle osztalékot a következő évek során.

 

Ezek után inkább az a rejtély, hogy miért halt hamvába a szerdán megindult rali. Elképzelhető, hogy még nem terjedt el az információ túl széles körökben, vagy a befektetők nem hisznek a szemüknek. Persze attól is tarthatnak a rutinos tőzsdézők, hogy az előterjesztést esetleg elkaszálhatja a közgyűlés. 

közben pedig a tűzhöz közel állók a felhúzott kurzuson kitáraznak a részvényből.

Persze a kisrészvényesek kételkedése érthető, sokaknak az sem tetszik, hogy Erdőbényén tartják a közgyűlést, másoknak rosszak a tapasztalataik a céggel kapcsolatban. Nem igazán hisznek a dörzsölt rókák az ingyenebédben sem, csak egy újabb kamurali – mondják.

Többen is felteszik a kérdést, hogy a szintén nem naivitásáról híres főtulajdonos most miért akar kivenni a cégből 850 milliót, azon az áron, hogy közben csaknem 3,8 milliárd forint párolog el a tartalékból.