Nem volt persze ez mindig így, mivel 2011–2012 után hosszú évekig gyengélkedett az árfolyama, és egyre inkább lekerült a befektetői térképről, persze az arannyal együtt. A 2010-es évek végén viszont fordulat kezdett kibontakozni, és 

az ezüst szépen megindult 14-17 dollár közeléből, és eljutott még a 30 dolláros szintig is a koronajárvány hatására.

Az ezüst árfolyama 5 éves
 


Nem csoda, hogy ekkora menetelés után már pihenésre volt szüksége a nemesfémnek, ráadásul több indikátor is jelezte ennek szükségességét. Az árfolyam 18 dollár közelébe csökkent vissza 2022 második felére, ami már igen markáns korrekciót mutatott. Július és október között többször is tesztelte ezt a szintet a nemesfém, alapvetően nem volt támogató az erősödő dollár, valamint a bizonytalan piaci környezet sem, nem beszélve az emelkedő kötvényhozamokról.
Ez a korrekció azonban megalapozta az utóbbi hónapok erős teljesítményét, és az ezüst hatalmasat menetelt. A 18 dolláros szintekről mára 24 dollárig jutott a nemesfém, ezzel sikerült bőven 30 százalék feletti emelkedést felmutatnia. Látható, hogy 

nemcsak az 50 hetes mozgóátlagot, hanem a 200 hetes mozgóátlagot is sikeresen tudta áttörni, ezzel a technikai képest is jelentősen feljavította.

Párhuzamosan ráadásul még a 2021 nyara óta húzódó csökkenő trendvonalat is áttörte az árfolyam, ez pedig már ígéretes távlatokat nyithat meg. Az utóbbi hetekben ugyan oldalazás és visszateszt látható, de ha sikerülne további lendületet venni, akkor akár a 26 vagy éppen a 28 dolláros szintek is elérhető közelségbe kerülhetnének.
Ehhez fundamentális hátszélre is szükség volna, például arra, hogy a Fed részéről a monetáris szigorítás esélye csökkenjen, vagy akár az év későbbi részében kamatcsökkentésről döntsenek. Ez persze még korainak tűnik, bár a gyengülő dollár már részben erre utal, ami a nemesfémek számára is pozitív. Alighanem egy ilyen esetben már a részvények is felülteljesítők lehetnek, ugyanakkor a nemesfémeknek – az aranynak és értelemszerűen az ezüstnek – is lehet ilyenkor létjogosultságuk.