BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teslát fél áron?!

A jelenlegi árfolyamon a vállalat túlárazott, így elsősorban a kockázattűrő befektetőknek érdemes figyelemmel kísérniük az elektromosautó-gyártó jövőjét.

Idén március elsején lezajlott a Tesla először megrendezett befektetői napja, amit a részvényesek izgatottan vártak. Az eseményen a menedzsment bemutatta a Tesla jövőbeni terveit, amelyek azonban elmaradtak az esemény előtt beharangozott ígéretektől.  

A négy óra hosszú előadás a világ fenntartható energiára való átállásáról és a cég gyártási hatékonyságáról szólt. A befektetői nap zárásaként a cég vezérigazgatója, Elon Musk és a menedzsment lépett a színpadra, és megerősítették a híresztelést, amely szerint Mexikóban épül a Tesla legújabb gigagyára. 

Azonban csalódást okozó hírként azt is közölték, hogy nem engednek bepillantást a következő generációs autó terveibe. A Tesla ugyanis egy új generációs modellt ígért, amellyel „extrém méretekig” növekedne a cég. 

Erre a hírre a vállalat árfolyama 7,7 százalékos esést szenvedett el, a piaci kapitalizációja ezzel körülbelül 50 milliárd dollárral csökkent.  Az ígéretek szerint az új autó gyártási költsége 50 százalékkal lesz alacsonyabb, a cég innovatív gyártási technológiájának köszönhetően.

A Tesla árfolyama 2022-től
 

A Tesla menedzsmentjének tervei szerint a 2023-as pénzügyi évben 1,8 millió darab autót terveznek gyártani, a volument 20 millióra növelnék 2030-ig. Abból kiindulva, hogy a cég körülbelül 1,3 millió autót értékesített 2022-ben, 40 százalékos éves növekedést kell produkálnia az autóeladásokban ahhoz, hogy 2030-ra elérje a tervezett mennyiséget.  

Tekintve, hogy a Tesla az elmúlt hat évben szintén 40 százalékos éves növekedést ért el, valamint figyelembe véve azt, hogy a cég méretének növekedésével arányosan csökken a növekedés üteme, a menedzsment 20 milliós értékesítési célja véleményem szerint túlzó. 

A Teslának a múltban gyakorlatilag folyamatos versenyelőnye volt az elektromosautó-gyártás terén, ám mára már megfigyelhető a versenytársak piacirészesedés-szerzése is. A Tesla árazását megvizsgálva igen érdekes jelenségeket figyelhetünk meg. A cég piaci kapitalizációja 2022 elején meghaladta az 1200 milliárd dollárt, és a világ egyik legértékesebb vállalatának számított. Tavaly decemberre azonban kapitalizációja 340 milliárd dollárra csökkent, tehát elvesztette a cégérték 72 százalékát.  

Idén a Tesla árfolyama kifejezetten jól teljesít, hiszen a decemberi mélypontról majdnem duplázódott. Véleményem szerint azonban a jelenlegi árfolyamon a vállalat túlárazott, így elsősorban a kockázattűrő befektetőknek érdemes figyelemmel kísérniük az elektromosautó-gyártó jövőjét. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.