Megemelte a Vraylarra kiadott éves értékesítési prognózisát az amerikai AbbVie gyógyszergyártó cég, korábbi 2,5 milliárd dolláros várakozását 2,7 milliárdra helyesbítve, ami – ha teljesül – 12-13 milliárd forinttal javíthatja a Richter éves royalty-bevételét is.

Budapest, 2023. március 12.A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszeripari cég közút felett átívelő, a többi épületét összekötő szervízhíd Kőbányán, a Gyömrői úton. Eredetileg Richter Gedeon gyógyszervegyész 1901-ben megvásárolta Budapesten az Üllői úton a Sas patikát. A családi vállalat 1923-ban alakult részvénytársasággá. A második világháború után a gyárat államosították, nevét Kőbányai Gyógyszerárugyárra változtatták, azonban külföldön a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. cégnevet használták, ami később általánossá vált.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.Budapest, 2023. március 12.
A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszeripari cég közút felett átívelő, a többi épületét összekötő szervízhíd Kőbányán, a Gyömrői úton. Eredetileg Richter Gedeon gyógyszervegyész 1901-ben megvásárolta Budapesten az Üllői úton a Sas patikát. A családi vállalat 1923-ban alakult részvénytársasággá. A második világháború után a gyárat államosították, nevét Kőbányai Gyógyszerárugyárra változtatták, azonban külföldön a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. cégnevet használták, ami később általánossá vált.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Fotó: Róka László / MTI

A módosítás mértéke meglehetősen konzervatívnak tűnik, hiszen a Richter tengerentúli partnere az első negyedévben 31,3 százalékkal, 561 millió dollárra növelte a termék forgalmazásából származó árbevételét az előző év azonos időszakához mérten, miközben a Bloomberg-konszenzus mindössze 517,5 millió dollár volt.

Bár az értékesítés az előző negyedévhez képest minimálisan csökkent, ám általában az első negyedévben a legalacsonyabb a kereslet a gyógyszer iránt.

Az értékesítési kilátások javulásában erőteljesen közrejátszott, hogy az amerikai gyógyszerhivatal decemberben jóváhagyta az eredetileg a skizofréniára és a bipoláris mániás depresszióra javallott készítmény használatát a súlyos depressziós rendellenességek kiegészítő kezelésére is.

A Richter árfolyama 2023-tól
 

A cariprazine hatóanyagú Vraylar első negyedéves eladásai egyébként a piaci konszenzus felső szélén voltak, és felülmúlták az AbbVie várakozásait.

Különösen bíztató, hogy márciusában, tehát az időszak végén gyorsult fel a leginkább a vényköteles forgalom növekedése.

A cariprazine hatóanyagot a Richter kutatói fedezték fel, majd a két cég azt közösen fejlesztette. Az AbbVie felelős az értékesítésért az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Tajvanban és egyes latin-amerikai országokban, ami után jutalékot fizet a Richternek.

A pesti börzén jegyzett gyógyszerrészvény pénteken kora délutánig 0,7 százalékkal, 8165 forintra gyengült.