A magyar tőzsdét is elérte a sajátrészvény-vásárlási hullám. A tengerentúlon már tavaly is rekordot döntöttek a vállalatok sajátrészvény-vásárlásai, s idén is nagyban zsákolják saját papírjaikat a cégek. A Russell 3000 indexkosár tagjai idén eddig több mint 600 milliárd dollár értékben vásároltak vissza részvényeket. A sajátrészvény-vásárlások bikapiaci hatást keltenek, amikor ugyanis egy vállalat veszi magát, akkor mesterségesen felpumpálja keresletet, és ezzel legalább időlegesen emeli a részvényárfolyamot.

Aukción vásárolt saját részvényeiből csütörtökön a Magyar Telekom, a meghirdetett 14,6 milliárd forintos keretet teljesen kimerítették. A vásárlási átlagár 443 forint volt, a legszerencsésebbek 448 forintot kaptak minden egyes Telekom-részvényért.
A hazai blue chipek közül, nemcsak a Magyar Telekom kedvez a részvényeseinek
– mondta a VG-nek Sághy Balázs, az Equilor elemzője. Hozzátéve: az OTP és a Richter sajátrészvény-vásárlási programot indított, míg a Mol azt a megoldást választotta, hogy a részvényenként 100 forintról 150 forintra emelte az osztalékot, amit még megfejeltek 200 forint rendkívüli osztalékkal.
A Richter április 6-án indította 12 hónapos, legfeljebb 40 milliárd forint értékű sajátrészvény-visszavásárlási programját, amelyből eddig 3 milliárd forintot merített ki, s a teljes vásárlási keret egy részvényre vetítve 214 forintot jelent.
Az OTP igazgatósága 2024. október 28-ig kapott felhatalmazást, hogy a sajátrészvény-állományt 70 millió darabos plafonig bővítse. AZ OTC-piacon az előző napi BÉT-záróár 150 százaléka, míg tőzsdei kereskedésben annak 120 százaléka a vételár felső határa. Az OTP sajátrészvény-állománya május 17-én 144 038 darab volt. Tavaly 11 millió, tavalyelőtt pedig 17 millió volt a visszavásárolt részvények átlagos darabszáma. Az OTP milliárdos nagyságrendű vételei
piacmozgató hatásúak, és a keret 1 százaléka sincs még kimerítve.
A kisebb papírok körében sem ritka a sajátrészvény-vásárlás. A CIG menedzsmentje például úgy kapott felhatalmazást vásárlásra, hogy a sajátrészvény-állomány nem haladhatja meg az 5 százalékot. Az ANY Biztonsági Nyomda legfeljebb a jegyzett tőke 20 százalékáig vásárolhat, az előző napi záróár legfeljebb 120 százalékán, s a felhatalmazás 2024. október 14-ig szól.
Az elemző szerint a sajátrészvény-vásárlások a bizonytalan környezetben jöttek divatba, ahol
az osztalékemeléstől ódzkodnak a cégek, mert az úgymond „ragadós”, és beépül a várakozásokba.
A piacon sokan úgy vélik, hogy a fenntarthatatlan módon növelt osztaléknál szerencsésebb az egyszeri visszavásárlás, amelynek nincsenek negatív következményei. Mások szerint a visszavásárlásokkal manipulálhatók az egy részvényre jutó eredménymutatók, így a menedzsment könnyebben elérheti a középtávú ösztönző céljait olyan befektetések rovására, amelyek fontosak lennének a vállalat hosszú távú működése szempontjából.
A tengerentúli tőzsdéken olyan méreteket öltött a sajátrészvény-vásárlás, hogy az Egyesült Államokban január óta 1 százalékos adóval sújtják.