Lekörözte Európát a BUX, maradt erő a forintban
Erősen zárta a hét utolsó kereskedési napját a pesti tőzsde. Míg Nyugat-Európában jellemzően kisebb veszteséggel fejezték be a kereskedést a vezető indexek, addig a BUX 0,6 százalékos pluszban, 51 854 ponton állapodott meg pénteken. Ez egyben új éves csúcs az első számú hazai részvényindexnél.

Ehhez a blue chipek mindegyike hozzájárult, közülük a Magyar Telekom teljesített a legjobban. A távközlési papír 1,2 százalékkal, 420 forintra drágult. Az OTP és a Mol árfolyama 0,6, illetve fél százalékkal erősödött. A bankpapír záróára 12 290 forint, az olajrészvényé pedig 3096 forint volt. A Richter kurzusa 0,4 százalékkal, 8750 forintig került feljebb.
A BUX index tagjai közül a Waberer’s nyújtotta a legjobb teljesítményt 3 százalékos meneteléssel, a legrosszabb napot pedig az Akko fogta ki. Az utóbbi 2,4 százalékos mínuszból várhatja a jövő heti folytatást.
A forint nap közben a 375-ös szint fölé gyengült az euróval szemben, a tőzsdezárásra azonban visszaerősödött a reggeli 373,7-es szintre a keresztárfolyam. A dollárhoz képest viszont újabb 0,1 százalékot javított a hazai fizetőeszköz, az amerikai pénz egységéért már csak 332,5 forintot kértek délután öt óra után.


