BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Féléves csúcson az arany ára, drágul az olaj is

A fekete és a hagyományos arany árfolyama is emelkedésnek állt kedden.

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

The,Pure,Gold,Ore,Found,In,The,Mine,On,A
Az olaj és az arany ára is emelkedik. Fotó: Shutterstock

A londoni FTSE 100 mutató 0,05 százalék mínusszal, a frankfurti DAX index 0,18 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC 40 index eközben 0,21 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx 50 index kurzusa 0,16 százalékkal csökkent.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,49 százalékos, az S&P 500-as index 0,37 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,43 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 2,57 százalékkal, 81,92 dollárra emelkedett.

Az arany ára unciánként 1,26 százalékkal, 2037 dollárra ugrott meg. A nemesfém ára kedden több mint hathavi csúcsot ért el.

Az európai gázár csökkent. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, decemberi határidős jegyzésében 1 megawattóra 43,095 eurón állt 17.45 körül, ami 2,021 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 52,21 eurón, egy éve 137,70 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.