BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rég nem szenvedtek ennyire az európai cégek, esély sincs a gyors javulásra

A magas kamatkörnyezet és a gazdasági lassulás miatt a pandémia óta leggyengébb negyedéves teljesítményüket nyújtották tavaly év végén az európai tőzsdei cégek. A szakértők szerint a közeljövőben sem várható számottevő javulás az európai cégek teljesítményében.

Még a visszafogott várakozásoknak sem tudtak megfelelni az európai tőzsdei cégek a jelenleg is zajló, negyedik negyedéves jelentési szezonban, az év végi teljesítményükről beszámoló vállalatok több mint fele elmaradt az előzetes eredményvárakozásoktól – mondták a CNBC-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint a kontinens vállalatai továbbra is megszenvedhetik a relatíve magas kamatkörnyezet hatásait.

A pandémia kitörésekor volt legutóbb ennyire alacsony a pozitív meglepetést szállító európai cégek aránya. Fotó: AFP (a párizsi tőzsde épülete)

 

Gyengén szerepelnek a kontinens nagyvállalatai

A február végéig jelentést közzétevő 313 európai tőzsdei cég mindössze 50,2 százaléka ért el a piaci konszenzusnál erősebb eredményt a FactSet adatai szerint. A felülteljesítő cégek aránya legutóbb 2020 első negyedévében volt csak alacsonyabb, vagyis a pandémia kitörése óta a legrosszabb jelentési szezonjukat futják a kontinens vállalatai.

Különösen a nyersanyagtermelők, a tartós fogyasztási cikkeket gyártók és az egészségügyi vállalatok szerepeltek a vártnál is rosszabban 2023 utolsó három hónapjában, míg a felülteljesítők aránya a technológiai és a közműszektorban a legmagasabb.

Rég nem láttunk ilyen alacsony arányú felülteljesítést

– mondta a lapnak Edward Stanford, az HSBC európai részvénystratégája, hozzátéve, hogy a csalódást keltő eredmények meglehetősen széles körűek.

A gyengébb makrokörnyezet mellett egyes vállalatok tetemes kínai kitettsége is visszafogta teljesítményt, mint például a L’Oreal esetében – magyarázta Philippe Ferreira, a Kepler Cheuvreux gazdasági és vegyeseszköz-stratégiáért felelős helyettes vezetője.

Az európai statisztikai hivatal adatai szerint az európai gazdaság 0,1 százalékkal zsugorodott a harmadik negyedévben. A negyedik negyedévben a régió GDP-je ugyanilyen mértékben nőtt, így elkerülte a – két egymást követő negyedévben bekövetkező gazdasági zsugorodást jelentő – technikai recessziót.

Új módi az európai cégeknél: inkább saját részvényeikre költenek

Sharon Bell, a Goldman Sachs európai stratégája új trendet vél felfedezni a kontinens vállalatainál az idei jelentési szezonban. A CNBC-nek arról beszélt, hogy sok társaság sajátrészvény-vásárlást jelentett be. A visszavásárlás eredményeként kevesebb lesz a tőzsdei kereskedésben forgó részvény, ami növeli az árfolyamot, javítva a meglévő befektetők megtérülését.

Ez óriási, ilyet még nem láttunk az elmúlt húsz-harminc évben, az európai vállalatok osztalékot fizettek, nem részvényeket vásárolnak

– hangsúlyozta a befektetési szakember.

A nagy európai vállalatok közül a Shell, a Deutsche Bank, a Novo Nordisk, a UBS és az UniCredit is részvény-visszavásárlási programot hirdetett 2024-ben.

Az új módit Bell azzal magyarázta, hogy a szóban forgó cégek erős mérleggel rendelkeznek, és meglehetősen jó eredményt szállítottak az elmúlt években, az európai részvények iránti kereslet pedig nem túl nagy.

Borúsak a kilátások, folytatódhat a vállalatok vesszőfutása

A stratégák meglehetősen pesszimisták az európai vállalatok további kilátásait illetően is.

Úgy véljük, hogy az európai cégek nyeresége továbbra is nyomás alatt maradhat, mégpedig pontosan ugyanezen okok, nevezetesen a lassuló gazdasági növekedés és a monetáris politikai támogatás hiánya, valamint a gyenge fogyasztói kereslet miatt

– mondta Philippe Ferreira.

Az európai cégek is elkezdtek nagy összegeket fordítani a részvény-visszavásárlásokra. Fotó: AFP

A szakértő ezzel együtt úgy látja, az amerikai piacon, illetve a gyorsan növekvő feltörekvő piacokon kitettséggel rendelkező vállalatok kedvezőbb helyzetben vannak a földrajzilag kevésbé diverzifikált bevétellel rendelkező társaiknál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.