BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
IPO  rubrik

IPO-piac: milliárdokat kaszálnak a startupalapítók

A Rubrik nem kockáztatott, részvényeinek csütörtöki, New York-i bevezetése bombasikert hozott. Hasonlóan az eddig bebonyolított IPO-khoz, amelyek az egy évvel korábbi háromszorosát hozták a konyhára, miközben 5,8 milliárd dolláros összbevételhez segítették a cégalapító-tulajdonosokat.

Idén eddig több mint 13,7 milliárd dollár friss forrással gyarapodtak azok a cégek, amelyek az amerikai tőzsdékre vezették be részvényeiket. Ez az összeg a triplája az egy évvel korábban kimutatottnak, egyben azt jelzi, hogy az elsődleges bevezetések (IPO) piaca kezd magára találni, az értékeltségek is egyre inkább közelítenek a tulajdonosok elvárásaihoz.

IPO Jakarta,-,Maret,02,2024:,Reddit,Logo,With,Stock,Market,Chart
A Reddit kibocsátási árát is a mesterségesintelligencia-profil hajtotta fel / Fotó: Shutterstock

Szakértők szerint a Reddit közösségi portál New York-i, valamint Európában a svéd kozmetikai csoport, a Galderma zürichi IPO-jának a sikere másokat is a börze irányába terel. A IPO-val járó tulajdonosi részvényeladások révén újabb milliárdosokkal gyarapodott a sikeres amerikai üzletemberek amúgy sem szűk tábora. Azaz pezseg az IPO-piac.

Nagyot kaszáltak az alapítók az IPO-kon

A Bloomberg napi rendszerességgel frissített Billionaires Indexe szerint az újdonsült tőzsdecégek alapításánál tüsténkedő self-made manek jócskán kihasználják az erős részvénypiacok adta lehetőséget ahhoz, hogy készpénzhez jussanak. A hírügynökség gyűjtése szerint az idén az Egyesült Államokban tőzsdére vitt cégek alapítói legalább 5,8 milliárd dollárt sepregettek össze maguknak a parkettről. 

A befektetői hangulat tehát jócskán megváltozott mind Amerikában, mind Európában, azután, hogy a magas kamatlábak és a recessziós félelmek sok tervezett tőzsdei bevezetést kisiklattak 2023-ban. A két nagy dobás, az említett

Reddit és a Galderma együtt nagyjából hárommilliárd dollárt szedett össze a múlt hónapban, 

példát mutatva más vállalatoknak, amelyek az egészségügyi-gondozási szolgáltatástól a félvezetőiparon át a repülőgép-alkatrészek gyártásáig tartó széles skálán tevékenykednek. 

Pozitív üzenetet hordoz, amikor az egymástól ennyire távol álló területeken tevékenykedő vállalatok jelzik IPO-szándékukat, mert amellett, hogy változatossá teszik a kínálatot, felbátorítják a még vacilláló szektortársaikat, hogy mérettessék meg magukat a börzén

– húzta alá Mike Bellin, a PwC IPO-szolgáltatásokért felelős vezetője.
Legutóbb csütörtökön a kiber- és adatbiztonsági szolgáltatásokat nyújtó Rubrik debütált a New York-i tőzsdén (NYSE), a Microsoft hathatós támogatását élvezve. 

A Rubrik is belekóstolt a jóba

A kibocsátási sávot 28–31 dollárban határozták meg, ehhez képest 32 dollárra kellett felsrófolni a felső szintet, akkora volt az érdeklődés. A részvények 32 dolláron mind egy szálig elkeltek, 752 millió dollárral gazdagítva a vállalatot és tulajdonosait. 

IPO  rubrik
Az alapítók vagyona 1,5 milliárd dollárral nőtt az IPO révén / Fotó: Andre M. Chang

Az első kereskedési napot látva a befektetők sem jártak rosszul, a 32 dolláron megvett részvény a nap végén 37 dollárt ért, ami 15,6 százalékos virtuális hozamnak felel meg. 

A kiberbiztonsági cég meglovagolta a mesterséges intelligencia körüli felhajtást, és ezt jól is tette. 

A kibocsátási prospektusban azzal riogattak, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása döbbenetes mértékű adatmennyiséggel jár, ami felkelti a kiberbűnözők érdeklődését is, a sorozatos támadások ellen pedig szinte kötelező védelmet keresni. És ők természetesen ezt a védelmet garantálják az ügyfeleik számára.
A Rubrik három alapítója indiai származású, mindannyian az Újdelhiben lévő Indiai Technológiai Intézetben szereztek diplomát, az Egyesült Államokban képezték magukat tovább, és építették karrierjüket a technológiai szektorban. Nos, a befektetett munka busásan megtérült, a Bloomberg Billionaires Index szerint hárman együtt 1,1 milliárd dollár értékű részesedéssel rendelkeznek most a vállalatban.  

A nyugdíjasházakban is van üzlet 

A Rubrik 50 éves vezérigazgatója, Bipul Sinha még tovább gyarapíthatja ezt a vagyont. Szerződésében kikötötték, hogy tíz tételben összesen újabb 8 millió részvényt kaphat, a mérföldkő-kifizetéseket a Rubrik árfolyamához igazították. Az első pakett a tőzsdei bevezetési ár 134 százalékánál aktiválódik, az utolsó pedig 759 százaléknál. 

Addig azért hosszú út vezet, de érdemes tekerni a pedált, hiszen 2,2 milliárd dolláros tételről van szó.

A három indiai informatikus is elbújhat azonban az egészségügyi-gondozási szolgáltatásokat kínáló, Salt Lake City külvárosában bejegyzett PACS Group vezetőinek vagyongyarapodása mellett. A vállalat két alapítója, Jason Murray és Mark Hancock idősotthonok adminisztrátoraiként dolgoztak, mielőtt 2013-ban megalapították a PACS-t. 

IPO PACS Goup
Photo illustration in Brazil - 18 Apr 2024
A PACS Group már kétszáz nyugdíjasotthont üzemeltet világszerte / Fotó: ZUMAPRESS.com

A cég alig tíz év alatt az eredetileg meglévő két nyugdíjasotthonból több mint kétszáz egységet számláló hálózattá nőtte ki magát, s ezt a Murray–Hancock páros úgy érte el, hogy mást nem is vont be az üzletbe. Az április eleji IPO 3,1 milliárd dollárra értékelte a vállalkozást, míg az alapítók 450 millió dollárhoz jutottak. Részesedésük most fejenként durván – tehát nem egészen pontosan – 1,5 milliárd dollárt ér. 

Nézzük, hogyan alakult az idei tőzsdebevezetésekkel vagyonukat leginkább gyarapítani tudó üzletemberek toplistája:

  • Mark Hancock (PACS) 1,5 milliárd dollár,
  • Jason Murray (PACS) 1,5 milliárd dollár,
  • Jitendra Mohan (Astera Labs) 769 millió dollár,
  • Bipul Sinha (Rubrik) 395 millió dollár,
  • Bryan Leach (Ibotta) 386 millió dollár,
  • Arvind Jain (Rubrik) 365 millió dollár,
  • Arvind Nithrakashyap (Rubrik) 349 millió dollár,
  • Paul S. Levy (Loar Holdings) 270 millió dollár,
  • Dirkson Charles (Loar Holdings) 133 millió dollár,
  • Brett Milgrim (Loar Holdings) 126 millió dollár.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.