Pénz- és tőkepiac

Megállíthatatlanul menetel a forint, már 384 alatt az euró jegyzése

A hazai deviza lendülete továbbra sem csillapodik, többhavi csúcson jár már mindkét főbb nemzetközi devizával szemben. A forint erősödése főleg a dollárral szemben látványos.

Estére is megtartotta elképesztő formáját a forint: a hazai deviza több havi csúcsra kapaszkodott mind az euróval, mind a dollárral szemben, a lendület pedig egyelőre nem látszik inogni sem.

Hungarian,Forint,Euro,Exchange,Rate:,Hungarian,forint,And,Euro,Coins
Elképesztő formában a forint / Fotó: Shutterstock

Vágtázik a forint

A forint a mai napot 386,3-on indította az euróval, és 357,32-n a dollárral szemben: ezzel szemben este nyolc után kicsivel az euró-kereszt már 383,95-ön, a dollár jegyzése pedig 353,72-n jár, ami a közös európai valutával szemben 0,63 százalékos, a zöldhasúval szemben pedig 0,99 százalékos erősödést jelent a forint javára.

Hatalmasat menetelt ma a forint

Azt, hogy pontosan mi váltotta ki a forint elképesztő lendületét, nehéz pontosan megmondani, mivel ma kifejezetten fontos makroadat sem hazánkból, sem Amerikából nem érkezett, de úgy tűnik, a piacoknak már a kisebb horderejű adatok is elegek voltak a látványos elmozdulásokhoz. 

Nem csak a forint menetelt ugyanis nagyot ma, de az euró is: a közös valuta 0,4 százalékkal erősödött a dollárral szemben.

Nagyot erősödött az euró is a dollárral szemben

A forint erősödése mögött az a ma reggeli KSH adat állhat, miszerint a munkanélküliségi ráta mind a várakozásoknál , mind a korábbi hónapok üteménél alacsonyabb, 4,4 százalékos volt áprilisban. Ez azt sejteti, hogy a gazdaságban egyre nagyobb rejtett lendület rejlik, ami csökkenti az MNB nyári kamatvágási tempójával kapcsolatos várakozásokat, hiszen ha a gazdaság túlpörög, ismét jön az ezt pedig a jegybank szinte biztosan igyekszik majd elkerülni. 

Érdekes viszont, hogy a mai munkaerőpiaci adat leginkább a június utáni MNB-kamatpályáját befolyásolhatja csak: Virág Barnabás, a jegybank alelnöke ugyanis azt kommunikálta keddi sajtótájékoztatóján, hogy júniusban még jöhet egy vágás, és aztán válik szűkké az MNB kamatpolitikai mozgástere. Igaz, azt, hogy a devizapiacok már nem egy-két hónapra, hanem akár egy évre előre is árazzák a változásokat, egyes elemzők szerint már nem újdonság.

 

forint KSH kamatpálya Virág Barnabás MNB
Kapcsolódó cikkek