BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kispapírok napja a pesti tőzsdén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Glostert feldobták az erős számok, míg a Vertikált mélybe húzták. A forint együtt gyengül a régiós devizákkal.

Enyhén felülteljesítők szerdán napközben a régiós tőzsdeindexek. A BUX ebéd után félszázalékos pluszba lendült, s már a 74 ezres szintet közelítette, miközben a térségi versenytárs varsói WIG index is a pozitív tartományba kapaszkodott 0,12 százalékkal. Ezzel szemben a német DAX index egyharmad százalékos mínuszba hajlott.

gloster
Már délelőtt köröket vert a blue chipekre / Fotó: Gloster

Némi túlzással 

a kispapírok napját láthatjuk a pesti parketten.

Két kiemelkedő gyorsjelentés is érkezett a kereskedés kezdetét megelőző órákban. A Gloster már délelőtt köröket vert a blue chipekre 4 százalékot meghaladó felpattanással, s még délután is 30 milliós forgalom mellett, bő 2 százalékos pluszban jegyezték a bődületes számokat jelentő társaság részvényét. Ezzel szemben a szintén kirobbanó árbevételt és zsíros profitot jelentő Vertikál a BÉT napi vesztesei között találta magát csaknem 6 százalékos eséssel, 800 ezres forgalom mellett. Úgy tűnik, a jó hírek nyomán profitrealizálás indult. 

Nem mellesleg az Opus is bő 2 százalékot pattant szerdán közel félmilliárdos forgalom mellett.

 

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Az OTP áttört egy ellenállást 18 770 forintnál,

s délután már 18 805 forintnál járt háromnegyed százalékos emelkedéssel, 4 milliárdot meghaladó forgalommal. A technikai kép azt mutatja, hogy 19 ezer forintig nyílt tere a bankpapír emelkedésének.

A Richter piacán délelőtt negatív korrekció indult, ám a támasznál fordult a papír, s délután már csaknem másfél százalékos felpattanást láthattunk, 2 milliárdot közelítő forgalom mellett, 10 900 forintnál járt a kurzus.

Napközben a Mol árfolyama inkább lefelé hajlott félszázalékos mínusszal, a Magyar Telekomé inkább felfelé háromnegyed százalékos plusszal. Mindkét részvény irányt keresett.

A forint, ahogy délelőtt, úgy ebéd után is együtt gyengült a régiós devizákkal,

cseh kamatdöntésre várva. 

Az euró-forintot 395 közelében jegyezték a kamatdöntés előtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.