BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új nap, új OTP-csúcs, a forint pedig újjászületett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csütörtökön is kitartott a Trump-hatás a pesti börzén. Az OTP vezetésével futott új csúcsra a BÉT legfontosabb mutatója.

Folytatódott csütörtökön is az OTP és így a BUX ralija is, amely Donald Trump amerikai elnökjelölt választási győzelmét követően kezdődött szerdán reggel. A legnagyobb magyar bank részvényárfolyama többször is 20 ezer forint fölé került a nap folyamán, míg végül 1,3 százalékos emelkedéssel, az új történelmi rekordot jelentő 19 850 forinton állapodott meg.

The,Logo,Sign,Of, Otp ,Bank,On,Top,Of,A
Továbbra is csúcstámadásban az OTP / Fotó: Shutterstock

A BUX is csúcsot döntött, az új magaslat 76 479 pont, melyre 0,8 százalékos emelkedéssel jutott az index. Az azonnali részvénypiacon a forgalom megközelítette a 26,4 milliárd forintot. 

A többi blue chip közül a Mol 1,3 százalékkal, 2682 forintra, míg a Magyar Telekom 0,4 százalékkal, 1154 forintra drágult.

A Richter részvénye 0,2 százalékkal, 10 980 forintra süllyedt.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A kisebb kapitalizációjú cégek részvényei közül kitűnt az Akko Invest, amely 10,4 százalékkal, 373 forintig hajrázott.

Bivalyerős volt a forint is egész nap. Az euróért késő délután már csupán 404 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon, miután szerdán még 412 forint fölött is járt a kurzus.    

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.